hmmm... "A színnel" nem az egész művet jellemezni, hanem annak a hatásnak jellemzőjét (jelen esetben 'színét') gondoltam leírni, amit kivált az olvasóból... szerintem ez pedig, a mű rétegzettségétől függően már leírható. Akár színekben is, ha az ember úgy gondolja.

hangokat is leír(hat)unk: barna: mély(séges), nyugodt, bölcs; sárga: az ugráló, izgága, sipítozó, stb. helyesebben azok hatásait. meghallgatunk egy Sokratesi beszédet, de ha a stílusra, az előadó hangjára figyelünk, akkor érzelmeink sűríthetőek, és sokféleképp jelenhetnek meg. Ha a beszédre, az más tészta.

nekem ez a mű az óarany és sötétebb -okker színében tűnik fel, a hatás pedig egy képben is összefoglalható, a záróképben, a hídon, visszafogott alkonyi fényekben. Az alkony simogató narancsos árnyalatai és a barnáink között szerintem van kontraszt, mégis... ha képben kell gondolkodnom, a leírtat választom, ha pedig színben, a helyzet ugyanez.

Persze lehetne vitatkozni, hogy ha az összes, színeket leíró, vagy azokra utaló szavakat kiirtanánk belőle, vajon, akkor is működne -e a kiváltott hatás ilyetén módon való leírása (már. egyáltalán. ha. így is működik/?/)? Mi már nem tudnánk dűlőre jutni, hiszen ismerjük ezeket. De más? Illetve. Lenne ennek értelme? Az így, barbár módon megcsonkított novella élvezeti értéke a nullához konvergálna. Egyrészt. Másrészt odaveszne a miliő. A leírások intenzivitása. Harmadrészt mások vagyunk.

Nem hiszem, hogy rejtvényként kéne tekinteni ezeket a kis ékköveket. Ha az ember elmerül Krúdy stílusában, ebben a hullámzó, lassan kavargó "mondatfolyamban", nem hiszem, hogy minden egyes jelzőre, metaforára, leírásra ügyel (-én legalábbis így vagyok vele). viszont. nekem már akkor volt egy elképzelésem a színről, és a képről is, miután először olvastam a novellát, és ez nem módosult, annak ellenére, hogy azóta legalább 5 -6 -szor sor került rá, és még mindig találtam új, apró részleteket, amik addig elkerülték a figyelmem. Lehet, hogy ez olvasási szokásaim szegénységi bizonyítványa, de én így vagyok vele. (Nem sok más írónál érzem ezt. Pl. (ontopic ;-)) a Száz év magányra tudok figyelni. Másképp jelent élvezetet, más miatt olvasom el többedszerre, ugyanúgy, mint a többi Macondóval foglalkozó (kis)regényét)
Inkább, hogy magunkba nézve vajon képesek vagyunk -e elemezni azt, amit olvasás közben érzünk, akkor, amikor arra fogékonyan elmerülünk olvasmányainkban. le tudjuk -e párolni érzelmeinket, hogy kijöjjön az, amit várunk? egy -két szín, árnyalat. egy kép? lehet ezt? viszont, hogy kell -e ez?.... én nem tudom. csak, érdekel...

hsoma