cervus Creative Commons License 2007.01.21 0 0 550

Bár nem szeretném e.-től  megvonni az angol gyakorlás lehetőségét, nekem is szükégem lenne egy kis edzésre. Úgyhogy nekiugrottam és kb. ez lett belőle :

 

Hajsza a Tourért: Vinokourov felkészül

 

Miután megnyerte a legtöbb versenyt, amit karrierje során szeretett volna, Alexandre Vinokourov mindent egy nagy cél elérésére tesz fel ebben az évben. A Tour the France az egyetlen cél, és reméli, hogy ezúttal minden összejön.

Talán egyre inkább Alejandro Valverdét tekintik az egyik legnagyobb versenyzőnek a Touron, de a kerékpáros, aki Valverdét a 2006-os Vueltán legyőzte, azzal a céllal kezdi meg szezonját, hogy ismét a dobogó tetejére állhat.

Négy hónappal ezelőtt Vinokourov a Tour kihagyása miatti csalódottságát pályafutása legjobb teljesítményévé tudta alakítani az ősz elején. A versenyzés hiánya azt jelentette, hogy kissé berozsdásodott a Vuelta kezdetére, időt veszített az eső komoly hegyi szakaszon, de ettől a ponttól kezdve egyre erősebbé és erősebbé vált a verseny előrehaladtával.

Valverde hihetetlen száguldása a hetedik szakasz végén az Alto de El Morredero-ra (Ponferrada) megmutatta, hogy ő akkor volt csúcsformában, de kazah ellenfelének formája javulóban volt. Vino megnyerte a nyolcadik és kilencedik szakaszt, majd megszerezte az arany trikót másodikként érve célba a 17. és 18. szakaszon. Ezután bebiztosította magát az utolsó előtti nap időfutamának megnyerésével; 1 perc 12 másodperc előnnyel fejezve be a három hetes versenyt.

Ez az első nagy körverseny győzelmet jelentette az Astana versenyzőjének, aki a győzelemtől megerősödött önbizalommal mindent az idén júliusi franciaországi sikerre tesz fel. Ezért a Liege-Bastogne-Liege korábbi bajnoka inkább lemond egy ottani második győzelem lehetőségéről, ha ez az ára, hogy a londoni Tour kezdetre jobb kondícióban érkezhessen.

„Nem azért megyek Liege-be, hogy jól szerepeljek, mondta a napokban Mallorcán, a csapat edzőtáborában tartott sajtótájékoztatón. A TdF a fő cél az idényben. Ennek ellenére részt fogok venni a L-B-L-n, mert jó edzés lesz nekem. Azért megyek oda, hogy segítsek Kesslernek és Kashechkinnek. Korábban megnyertem már ezt a versenyt, így ebben az évben nem ez a cél.”

Mikor megkérdezik, hogy nem túl kockázatos-e mindent júliusra feltenni, elhárítja az aggodalmaskodást. Úgy érzi, hogy más versenyek megnyerése nem elég fontos ahhoz, hogy megváltoztassa értük a versenynaptárát. „Már mindent megnyertem, amit ebben a sportban meg szerettem volna nyerni. A Tour kivételével, ami a nagy álmom. Így ebből a szempontból nem túl kockázatos, mert a lehető legjobban tudok felkészülni a versenyre.”

Tisztában van azzal, hogy kik lehetnek a fő riválisai. „Úgy gondolom, hogy Ivan Basso és Valverde. Ők megmutatták tavaly, hogy milyen erősek a három hetes versenyeken, jó kondícióban vannak a nagy körversenyeken. Szóval, ők ketten, akik kiemelkednek.”

Valverde az elmúlt pár hétben sokat szerepelt a hírekben azzal, hogy tárgyalt a T-Mobile csapattal egy esetleges átigazolásról. Végül a jelenlegi csapatával maradt. A T-Mobile vezetője Bob Stapleton azt mondta a héten, hogy szerinte lehetséges, hogy Valverde és ügynöke kijátszották a két csapatot, hogy minél magasabb fizetést érjenek el. A célt elérték egy állítólag 4 évre szóló 9 millió eurós ajánlattal.

Vinokourovot megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Valverde lett a sportág legjobban fizetett versenyzője. „Nos, az, hogy ő a legjobban fizetett, még nem jelenti, hogy megnyeri a Tourt. Az rendben van, hogy nagyon fiatal és jó állapotban van és talán azért fizetnek neki ennyit, hogy a csapatban tudják tartani. De igazán nincs mondanivalóm Valverde fizetéséről.”

Mivel Vinokourov elégedetlen volt Jan Ullrich-hal és Andreas Klödennel a 2005-ös Tour alatt az eredménytelen csapattaktika miatt, többen meglepődtek, hogy Klöden 2007-ben az Astanához igazol. Akkoriban azt valószínűsítették, hogy Klöden egy szuper-segítő lesz, de ebben a hónapban egy másik változat is felmerült. A csapatvezető Marc Biver és Vinokuorov maga is azt mondta, hogy Klöden ugyanúgy első számú versenyző lesz.

Andreas már korábban bebizonyította, hogy nagyon jól tud menni a Tour-on, válaszolta Vinokourov egy, a júliusi hierarchiát firtató kérdésre. „Két vezető lesz, és a csapat taktikája fogja biztosítani, hogy a lehető legjobban szerepeljünk. Az Astana fő célja, hogy megnyerjük a Tourt.”

„A csapatösszeállítás nem igazán az én tisztem. Ez inkább a csapatvezetők feladata. De úgy gondolom, hogy Klöden, Kessler, Kashechkin, Savoldelli és Mazzoleni lennének azok, akik elég erősek a hegyekben.”

Elmondta, hogy elégedett azzal, ahogy a csapat fejlődik és a csapattagokkal is. „Minden jól alakul. Boldog vagyok. Sokat dolgoztam azon, hogy így legyen. Sokat beszélgettem Marc Biverrel és Walter Godefroot-val (amikor a csapatot szedtük össze), ez a Vuleta előtt és alatt volt, amikor sokat beszélgettük és elmondtam, amit szeretnék az összeállítással kapcsolatban.”

Ezidáig 4000 edzéskilométert tett meg. Szerinte ezt 20-25 000 km-re kell növelni, hogy elérje a verseny megnyeréséhez szükséges formát. Ezek egy részét versenyés közben szerzi meg a Murciai körversenyen, a L-B-L, a Katalán körversenyen és a Dauphine Libere-n, a júliusi Tour start előtt.

Fuentes, Saiz és a jövő

A sajtótájékoztatón Vinokourovot megkérdezték a spanyol ABC újság cikkéről, mely szerint Fuentes tárcájában egy listát találtak letartóztatásának napján Madridban. A cikk szerint a lista, amin az „Ale”, „Manc”, „Popo” és „Valverde” nevek szerepeltek egy kártyára volt írva, ami a madridi Silken szállodalánc egyik szállodájából származik.

Vinokourovot gyakran emlegetik Vino-ként, de minden vádat elutasít, hogy az Operation Puerto érintettje lenne. „Bárhol megtalálhatják a nevemet egy papírra írva. Még a sajtónak is vannak papírjai a nevemmel ezután az interjú után. Vagyis ez semmit sem jelent. Nincs mit mondanom erről.”

Arra a kérdésre, hogy megerősítené-e, hogy soha nem dolgozott együtt Fuentes-szel, a válasza tömör és lényegre törő volt: „soha nem is láttam azt az embert.”

A Puerto ügynek nagy hatása volt a csapatra. A kényszerű visszaléptetések miatt nem maradt elég emberük, hogy elindulhassanak a TdF-n. Így Vinokourov is elvesztette az esélyt a 2006-os TdF-re és rengeteg munkába került, hogy bebiztosítsák az idei indulást. Szerződés kötötte Manolo Saiz-hoz is, elméletileg idén még az Active Bay-hez tartozott volna, hacsak a spanyol nem veszti el szponzorait és a Pro Tour licenszét a botrány utóhatásaként.

„Nem aggódtam túlzottan a Manoloval kötött szerződés miatt. De az az időszak nagyon stresszes volt, sok energiámat felemésztette az új csapat megszervezése, az új szponzorok keresése és a Vueltára való felkészülés. Az Active Bay-jel kötött szerződés élt, amíg Manolo-tól el nem vették a licenszét, de most már minden rendben. Az Active Bay-nek nincs több követelése velem szemben, szerződésem van az Astanával 2007-re és utána.”

Mivel Roberto Heras, Ivan Basso és Floyd Landis egyaránt érintettek egy dopping ügyben, Vinokourov az egyetlen nagy körverseny győztes a 2005-ös Giro óta, akinek nem volt ilyen problémája. Vinokourov véleménye erről a statisztikáról:

„A kerékpársportban sok botrány van, de nem akarok erre gondolni. Inkább a versenyzésre koncentrálok. A Vuelta megnyerése olyan volt nekem, mint egy visszavágás a Tour kihagyása miatt. Meg tudtam mutatni, hogy képes vagyok egy három hetes versenyt megnyerni. Ez hatalmas motivációt jelent az idei Tour-ra.”

Hogy megismétli-e a spanyolországi győzelmét, még nem döntötte el, de kétségesnek látszik. „Jelenleg nem hiszem, hogy idén elindulok a Vueltán. A TdF-re koncentrálok. Utána meglátjuk, milyen formában vagyok. Ha jó formában maradok, talán részt veszek, de most még nem tudom megmondani, mik a Tour utáni terveim.”

Ha minden összejön, és megnyeri a legnagyobb kerékpárversenyt, akkor segíteni fogja a fiatalabb csapattársait mint például Klöden? „Igen, miért ne? Én nem vagyok Lance Armstrong. Nem tudok 7 Tourt nyerni. Vagyis, ha tudok Klödennek vagy Kashechkinnek segíteni, akkor miért ne?”

És hogyan tovább? „Nem gondolok a karrierem végére, jelenleg minden 100%-ban a Tourért van. Most erre figyelek. Három éves szerződést kötöttem az Astanával, utána majd meglátjuk.”

A csapatbeli szerepéről: Vinokourov szerint nem számít, hogy a szponzorokhoz szoros szálak kötik. „Nem hiszem, hogy olyan lennék, mint egy igazgató. Én csak a csapatlégkör javításán dolgoztam. Nem az én feladatom, hogy ennél többet tegyek. Versenyző vagyok és nem csapatvezető. Az egyetlen tennivalóm, hogy jó csapatlégkört teremtsek és segítsem a fiatal versenyzőket, hogy jól érezzék magukat és hogy fegyelmezzük is őket.”

 

Előzmény: Törölt nick (532)