Kobzar Creative Commons License 2007.01.19 0 0 920
"Ezt ők nem tudják, de nem is akarják megengedni maguknak. Inkább a saját harcmodorukat, taktikájukat kényszerítik a Hezbollahra. Területeket elfoglalva azokról ismét kivonulva a Hezbollah harcosait az állásaik elhagyására, mozgásra, és így könnyebb célponttá kényszerítik, teszik."

Ez a harcmodor - legalábbis úgy tűnik - a Hezbollah számára is elfogadható volt, sőt, örültek neki.
Lehetőséget kaptak katonai sikerecskékre az IDF (a térség vitathatatlan szuperhadserege) ellen, és Libanonban növelni tudták elismertségüket és befolyásukat (lényegében ők vették fel a harcot az izraeliekkel, a libanoni hadsereg nem tudott semmit sem felmutatni).
Tehát mindenki jól járt (?)

"Sziszifuszibb munka, mely időt igényel, de így a napi jelentésekben 1-2-3 Izraeli katona haláláról van szó átlagosan, és nem 20-30-50 főé."

1. Ha ez most már szempont kell legyen az izraeli csapásmérésnél, akkor innentől bármi megtörténhet, nem hiába beszélnek Izrael verhetetlensége mítoszának végéről.
Kb., mint "jó anyukám, gyere dugjunk, de csak óvatosan, nehogy leizzadjak, mert az kellemetlen".

(Ugyanez egyébként a helyzet Irakban, ahová egyszerűen nem tudnak még 400 ezer katonát küldeni, hogy néhány évnyi szarakodás után kigyomlálják a gerillákat, és ezt is minek, mert miután vége a rendteremtésnek, jön a folytonos utánpótlás.)

2. A katonai hatalmak rendszerint igyekeznek magyarázatot találni rá, miért nem képes egy jóval gyengébb ellenfél elleni győzelemre.
Gyakori, hogy gyorsan csinálnak egy árnyékkormányt, és otthagyják rájuk dőlni az egészet (az már az ő vereségük, hehe).
Na ehhez minimum az kell, hogy elfoglalják az országot.

3. A gazdasági döntésekhez hasonlóan a hadviselés is a költség-haszon elven működik (pláne korunkban).
Az általad vázolt magyarázat logikus, egyszerűen nem érte meg "rendesen" győzni Izraelnek.
Szavaidból azt vettem ki, hogy az elejétől fogva így tervezték a dolgot.
Egy másik szerint alaposan elszámította magát az IDF. Úgy tervezték, hogy ilyen erőbedobással is térdre kényszeríthető Libanon és a Heszbollah szétverhető, de tévedtek, és "többre" nem kaptak volna felhatalmazást sem az USA-tól, sem saját politikusaiktól, akik joggal féltek volna attól, hogy több nemzetközi kárt okoznak maguknak, mint amennyit profitálnak Libanon elfoglalásából (ja, a támadásnak és a megszállásnak a költségei természetesen többszöröse lett volna a megvalósult hadjáratnak).
Ez mindegy.
A lényeg, hogy a hadjárat célja, a Hezbollah megsemmisítése megvalósítatlan maradt, és mint írtam, a szervezet inkább megerősödve került ki a meccsből.
Elpusztultak anyagi javai, és embereinek egy része ?
Előbbieket Irán pótolja, utóbbiakból nincs hiány.

A gyenge libanoni kormányzat pedig joggal mutogatja a halott polgáraival tűzdelt számtalan szétlőtt-szétbombázott híd, út, épület képét.