tothiren

Fenyves

 

 

 

Álmaimban már láttam ezt a tájat,

mögöttem hagyva a várost

nem látok csak fákat.

Döcögős úton kígyózunk lassan,

Damoklész kardjaként les ránk

a hegyfal titokban.

Elfordítom fejem, hogy ne lássam,

de odaát szakadék

hívogatja lábam!

Ásító mélyben fák százai

ágaskodva intenek, ha

arrajár valaki.

Félelem s gyönyör kavarog bennem,

felsóhajtok, mikor egy tisztás

mutat utat nekem.

S az a tó! fényesen hívogató!

Kéksége örök nyugtató,

csónak andalító.

Pihenni hív takaros házikó,

kristályvízű patak hangja

nyugtató zeneszó.

A nyújtózó hegyet fenyők takarják,

mélyen beszívom illatukat,

s megszűnik a világ.