Itt egy, a témában kutatásokra alapozott cikk. Érdemes elolvasni:  http://www.kutya.hu/read.php?u=0511/kobor_ebek_vadaszszemmel.htm

 

Egy fejezetet idézek:

 

"Ezek után térjünk vissza a kóborlók utolsóként említett csoportjához, a „profikhoz”! A gyomortartalom vizsgálata alapján is megállja a helyét az a kijelentés, hogy ez a csoport jelenti a vadállomány számára a legerősebb fenyegetést. Testnagyság, ügyesség és tapasztalat tekintetében egyaránt ők a legjobbak. Külsejük, viselkedésük híven tükrözi életmódjukat: szőrzetük loboncos, bogáncsos, a rövid szőrűeken könnyen észrevehetőek a hegesedett, félig gyógyult vagy friss sérülések. Kerülik a nyílt terepen való áthaladást, az embert észlelve azonnal irányt váltanak, fedett terepre húzódnak. Megközelítésük, elejtésük nehéz feladat: néha dögre jönnek, máskor nyúlsírást vagy őzgida hangját utánzó sípra.

Ha valaki azt kérdezi, miért kell mindenáron elejteni őket (biztosan lesz ilyen), annak az első válaszom talán úgy hangzik, hogy próbáljon meg befogni egy farkast vagy rókát, vigye haza, és szelídítse meg. Tudván, hogy mint minden példa, ez is sántít, kiegészíteném azzal, hogy azok az elvadult kutyák már éltek egyszer emberi környezetben, amely így vagy úgy, de mostohán bánt velük. Aki tudja, hogy milyen körülmények között tartanak ma kutyákat némelyik helyen, nem fog velem vitatkozni. A verést, az örökös láncravertséget, az éhezést nem lehet elfelejteni. Tehát a „visszaháziasításra” nem látok esélyt. Egy-két esetről hallok néha, de az elvadult kóborlók számát tekintve ez csak csepp a tengerben. Így hát marad a lelövés. Akadnak természetesen, akik ezzel a gondolattal is vitába szállnak. Ők általában a vadászt is azzal kritizálják, hogy „miért kell megölni azt az aranyos kis őzikét”. Talán nem gondolnak rá, de az őzikének nagyon fáj, amikor három-négy kóbor kutya halálra űzi és széttépi. Az őzikének helye van a vadászterületen, ő ott a vadon élő állatvilág egy tagja, míg a kutya domesztikált állat, amelynek máshol lenne a helye."