Érdekelne, hogy a te 100 év magány polcod milyen!
Nekem azért tetszik marhára ez a kép így, kivágva, mert számomra úgy szól a férfiról, a nőről, és hát ugye konkrétan a magányról is, hogy egyik szereplő/jellemző sem látszik, de mindegyik jelen van a látványban: a féri, akire a kaland, vagy feladat vár, a világ meghódítása -ő vagyunk mi, ez a kép a férfi nézőpontja- , aztán a nő(k), aki(k) a kép szerint maga a táj, az egész világ (ezt persze így túlzás, de gondolom érted) és a magány. A magány úgy van itt jelen szerintem, hogy egyrészt konkrétan egyetlen személyt sem látsz, csak a nézőpontban álló személy szemeivel azonosulhatsz, másrészt, hogy a nő, a társ, csak mint a táj allegóriája jelenik meg, ez sejteti számomra a beteljesülhetetlenséget. (És a könyvből végül is tudjuk, hogy csupa boldogtalan vagy kudarcos kapcsolat kíséri a férfiak útját - ha jól emlékszem.)
Amúgy pedig, ez egy tájkép. És most azt hiszem, hogy a tájképek többnyire mindig magányosak. (De ezen majd még gondolkozom.)
Ezen kívül az is, hogy mesés a kép, ahogy mondtad, de a történet is az nekem, és még a vörös ég is tetszik, az olyan baljós kissé, miközben olyan békésen és változatlanul ácsorognak ott a házak..
Valami ilyesmit látok benne.