kígyószisz Creative Commons License 2007.01.06 0 0 2029
"Ezután a projekt tulajdonképpen három projektté vált, ebből csak egy a DBR, de bizonyos megfontolásokból mindhármat a főváros gesztorálja (pl. a százhalombattait is)."

Amit most erre írnék, azt ezen a saját nicknevemen inkább nem teszem meg. Továbbra - sőt, sőt - is fenntartom a kérdéseimet, hátha valaki majd válaszol rá (azaz azt, nem lenne-e jobb megvizsgálni az önálló pályázat lehetőségét).
Tudom, ti azt hiszitek, hogy a főváros elsőbbséget biztosított a csepeli saját ügyének - az én információim szerint az is jókora késéssel, nyögvenyelősen, a képviselők által az asztalt csapkodva ment be végül, s azóta sem igazán lépett előre, már régesrégen építeni kellene.
Előzmény: Piros Hangszóró (2027)