Hümm. Aggódom, mert mégiscsak része vagyok én is az ezen a látványon szocializálódottaknak, tehát megérint a dolog. Aztán meg mégse aggódom, mert nem látok benne olyasmit, amivel nyereségesre lenne fordítható, tehát akár túlságosan is a zsebemből mehet. Aztán mégis aggódom, mert az első állítás áll, ugyanakkor attól nem kell majd kevésbé a zsebembe nyúlnom, ha mégse lesz, mert a zsebemre már van száz másik pályázó. Aztán mégse aggódom, mert.... (És így tovább. Hogy mi a vége? Nem tudom. Jó annak, aki tudni véli.)

Egyébként azt, hogy egyszer nem azt bizonygatnád ... miért is célszerűtlen / gazdaságtalan / értelmetlen / stb. a vicinálisok fenntartása és üzemeltetése.

Nem attól lesz célszerűtlen / gazdaságtalan / ..., hogy én mit bizonygatok. Ha attól lenne az, akkor már rég nem itt koptatnám a billentyűzetet. Tehát ha gondolod, írhatok egy tanulmányt arról, mennyire baromira célszerű és gazdaságos. Mire lesz jó az a tanulmány? Talán még arra se, hogy a megcélzott intézmény valamelyik szemetesét bélelje.
(Egyébként érdemes megállni itt egy pillanatra: Minél több pénzt fektethetek bele abba a tanulmányba, annál pontosabban, hihetőbben tudnék úgy információkat torzítgatni, hogy az jöjjön ki belőle, amit szeretnék. De ha több pénzt tudnék belefektetni, akkor .... izé ... vajon pont ebbe fektetném? Akkor már tudnom kellene, hogy visszajön az a pénz.)
Tehát: nem én állítom azt, hogy valami ilyen meg olyan, hanem (a szűkös információimmal) próbálom elemezni, rendszerbe foglalni azokat az érveket, amelyek mentén az történik, ami megtörténik. (És ami megtörténik, az akkor is megtörténik, ha én a világon se vagyok.)

hm