Szabó Lőrinc

 

A fehér táj

 

 

A fehér táj, kint, az emeleti
ablakon túl, amely keretezi,
a fehér táj, melyet két téglalap
üvege japán metszetnek mutat,
a fehér táj majdnem egész üres,
tagolatlan, s csak ha nagyon keres,
még árnyalatot is csak úgy talál
a hontalan szem a tejszín homály
imbolygásában: olyan sűrű köd
kavarog a fehér mezők fölött,
s oly magasan, hogy földet-felleget
egybemos-meszel: a semmi lebeg
köröttünk, a semmiben lebegünk
már órák óta, az lebeg velünk:
csak lent, a kép jobb sarkában, alul,
dereng pár ág: a fehér égbe nyúl
egy tar fa: varjú ül a tetején,
s az fekete, fekete, mint a szén.