Szép napot! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tóth Árpád

TÖRMELÉKEK

 

 

Ó, lélek, vesd le szivárványzekéd,
Való rögök közt hajtsd nehéz ekéd...

 

                     *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Te érted, mondd, te érted? Gyenge, zöld
Vállával a kövek közé feszül
A zsenge fű, s mint egy smaragd sohaj
A napba reszket és...

 

 

                     *

 

 

 

 

Mint ezüst húron vont könnyű vonó
Szédítni tud, ha nézed: fel-le sétál...

 

                     *

 

Ó, szomorúság minden hegedűi...

 

                     *

 

Ma délután: séta a temetőben -
Ültem estig aztán egy padon -
És az este feketén, vakon -
A világ egy roppant ravatal -
És a nap, mely messze leesik -
Mint egy nagy véres göröngy -
Melyet egy roppant koporsóra vetnek -

 

                     *

Ó, asszonyom, ma, hallga,
A trubadur, a balga...
...karja kitárván
rózsaszín szivárvány

 

                     *

 

Életem emlékedtől fűszeres,
Mint ha alkony arany fáklyái égnek,
Bús illatoktól a setétedő lég...

 

                     *

 

Ti mind ilyenek vagytok: kecsesek és mosolygók,
Gyönyörű kezetek, édes, simogató,
.................. a bánatot eloldók.....

 

                     *

Szemeidet nem értem: oly fénylők és mosolygók,
Mélyükbe mégis titkon bánat temetkezett,
S becézni leng alá halk és keskeny kezed,
S mégis velük szivemben...

 

                     *

 

Dalol a patak a néma füzeknek,
Néma szívemnek dalol a világ,
De örök dala...
S ők mozdulatlan búval állanak...

 

                     *

 

Ó, múló, múló, züllő életem,
Ó, csillogó és pengő nyári percek
Mint édes szopránt búgó, méla tercek,
Merengésem bánatosan kisér.
Hajam szála közt már akad fehér...

 

                     *

 

 

 

A balkonrácsra könyökölve, én
Jöttödre vártam, enyhe égi fény,
Felettem borús, jégkristály szinek...
Folyt át a magas égnek messzi mélye,
Halkan nyújtózva csillant fel a tó,
Olvadt gyöngyök vagy tán a felhők könnye?...

 

                     *

 

 

 

 

Fényes szemét, mely égi csillagok
Testvére volt, izzó vassal kitolták...
................ egy vérszínű mén
És nyargal véle már négy hosszú éve
...................... sistereg,
És elhagyták őt minden istenek.

 

                     *

 

Már kettőzted az ifjui évek csengetyü-számát,
Fődön az őszi ezüst hordta arany koszorúd...
S hordta a gyászt is, a bús feketét, a fekete tenger,
Tükrözvén alakod, mély tükör és szomorú...
S este ha szállt és szálltak a tájra csendben az árnyak,
Mint alsó galyakon reszket az árva levél...

 

                     *

 

Mint a nyugodt láng sárga karéja, ha nyitva az ablak,
Reszket a hűs levegőn, s kék szinü lesz, halavány...