Faludy György     Mit csináljak? Beszéljek néhány szót Attiláról, azt, amit nem mondtam el tavaly?

 

Jó. Borongós éjszakához hasonló borongós történetek sajnos. Egyik talán, nem utolsó, de egyik közeli utolsó emlékem Attiláról az, hogy 37 tavaszán, kora tavaszán Kovács Imrével, jó barátommal, a Parasztpárt vezérével a Kármentő című, a ... téren a pincében nyílt rendkívül olcsó vendéglőben ebédeltünk ketten, amikor Attila lejött hozzánk, bejött a vendéglőbe, meglátott minket, odajött az asztalunkhoz és azt mondta, hogy rettenetes bajba van, mert beleszeretett a pszichológusnőbe, akivel hetek óta dolgozott már.

Beleszeretett - könnyezett, amikor ezt mondta - és szerelmes belé leírhatatlanul és a nő hallani sem akar róla, illetve pontosan nagyon szereti a verseit, szívesen kezeli őt, de szerelemről hallani nem akar, orvosnő, pácienssel nem, és különben is van szeretője.

Sírt és elment. Miután ezt elmondta, anélkül, hogy bármi mást mondott volna nekünk.

Ő lényében egész különös volt, akkor pláne.

Erre gondolkoztunk Imrével, hogy mit csináljunk és fölhívtuk a pszichológusnőt, és bemondtuk magunkat másokkal együtt két vagy három nappal később, délután 2 órára feketekávéra.

Jött velünk Cserépfalvi Imre, a Kovács Imre, Goda Gábor és még valaki, nem tudom ki.

Wesely(?) író, aki elpusztult.

Fölmentünk hozzá és kezdtük rábeszélni. A Goda tartotta különben a nagy beszédet arról, hogy ....  is van a világon és ha ő nem is kedveli Attilát különösképpen, mint férfit, csak mint költőt, neki kutya kötelessége az ország legnagyobb költőjével lefeküdni, akár szereti, akár nem - és ordított, ahogy beszélt vele.

A Cserépfalvi is szelídebben hasonlókat mondott, amire kidobott bennünket.

Lementünk a lépcsőn. Ez egy tragikus nap volt aztán, mert este - a Váci utcában lakott, akkor a kapu nem volt az utcán, illetve a járdán, hanem a kapu előtt kétoldalt mindig üzletnek a kirakata volt, üvegkirakat, úgyhogy az Attila ilyen hosszú konyhakéssel elbújt a szemközti háznak a bejáratánál, hogy nem lehetett látni és amikor a pszichológusnő hazajött, nagyon későb, fél 12-kor vagy mikor, akkor előrohant a késsel és nekiment a pszichológusnő szeretőjének, aki a kezével így elfogta a feléje nyomuló kést, úgyhogy az a kés így beszaladt a hüvelykujja és a másik ujja közé, amire Attila elejtette a kést és elfutott.

A Cserépfalvinak a pincéjébe rejtőzött el, mert ez egy gyilkosságra való kísérlet volt, letartóztatták volna. A pszichológusnő, vagy ő maga, vagy egy orvossal - erre már nem emlékszem - bekötöztette a fiatalembert, akit Attila megsebezett és a lakásán aztán fölment hozzá a Cserépfalvi és kezdte rábeszélni a fiatalembert, hogy a rendőrségen Attilát föl ne jelentse.

Aztán meghívták oda a Kovács Imrét és engemet. Végül pedig ott ültünk barátságos atmoszférában már, illetve be volt kötve szépen a keze és minden rendben volt, gondoltuk magunkban. Rendbe is jött aztán, Attilát Cserépfalvi pincéjéből fölhozattuk és Attila összebékült a megsebzett fiatalemberrel és teljes barátságban, hogy úgy mondjam föloszlott hajnal felé, már világos volt azt hiszem, a baráti társaság, hogy így mondja.

Ez már nagyon későn volt Attila életében, szóval egy pár héttel később volt az a híres jelenet, hogy egy József körúti kávéházban fölhívta Cserépfalvit és mondta neki, hogy ő nem tudja hogy hívják, nem tudja pontosan hol van, az ő telefonszámára emlékszik, nem tudja, hogy kicsoda, jöjjön érte. Szóval ez már a végső jelenetek közül való volt. Van persze korábbi is. Nem is tudom melyiket mondjam?

 

Kisebb részek vannak persze, mert sokat voltunk együtt. Nem dicsekedhetem avval, hogy barátja voltam Attilának. Attilának - egészen komolyan beszélve - barátja nem volt se férfi, se pedig nő, akikkel érintkezett, nem volt egész szoros barátságban egyikkel sem.

Talán ez volt az.

Én nem tudom, hogy miért és hogy lett beteg, csak azt tudom, hogy ma ki tudnak gyógyítani 24 óra alatt, de akkor nem volt segítség. A baj persze az volt, mondjuk politikailag én még azt sem mondanám, hogy ellentétben voltam vele, csak csodálkoztam, hogy a freudizmust és a marxizmust akarja összehozni. Két olyan dolgot, aminek semmi köze nincs egymáshoz. És ezt próbálta egyszer nagy cikket, amelyik elveszett sajnos, adott be Feleki Gézának, a Magyar Hírlap szerkesztőjének, amiben megoldotta - mint ő mondta - a freudizmus és a marxizmus ellentétének összes kérdéseit és kérte, hogy nyomassa ki.

Most a Feleki látta, hogy a cikk, amit írt Attila, az a Magyar Hírlap 16 oldalát elejétől legvégig elfoglalná és mondta, hogy ezt nem adhatja le, ez azt jelenti, hogy időjárásjelentést sem lehet a lapba betenni, sőt a szerkesztők nevét sem, amire Attila azt mondta, dehát én megoldottam a világ összes problémáit, hát mi szükség van arra, hogy maga ilyeneket mondjon, hozza le a cikket.

De Feleki sajnos elvesztette, úgyhogy nem maradt meg. Bizonyára nagyon érdekes lett volna.

A vita, ami közte és Babits Mihály között volt, hogy mondjam, én belefolytam egyszer úgy, hogy a Vörösmarty téren jó későn éjjel vitatkoztam Attilával, hogy nincs igaza.

A Babits nem ... és nem vénember, ahogy írta, - a Babits akkor lehetett 44 vagy 45 éves, hát az nem egy öregember még, de öregember is volna, egész jó költő, nem .... Miért nem írja meg róla, hogy gonosz, mert Babits gonosz volt. Ha azt megírja, akkor ez fáj a Babitsnak.

Az, hogy ő nem költő, az nem fájt a Babitsnak, de azt, ha megírja, hogy ő a gonosz, amilyen gonosz volt majdnem mindenkihez. Akiket szeretett, azokat azért szerette, mert azt hitte, hogy rossz írók vagy költők. A Szabó Lőrincről azt hitte, hogy nem tud verset írni, ezért ő volt a Nyugatban olyan bőven. Kosztolányi Dezsőről azt tartotta, hogy nem tud verset írni, de azt nem közölte. Szóval nagyon nehéz volt vele.

Én a Babits-csal magam is, megvallom azt, hogy nem egészen ártatlan vagyok, mert egyszer fölmentem hozzá még egész fiatalon, hogy úgy mondjam, hogy megismerkedjem vele, jelentkeztem nála, hogy vagyok.

Fölmentem hozzá, a helyzet az volt, hogy Babits egyenként fogadta az embereket szobájában és azok, akik vártak, azok az előszobában ültek, ahonnét egy hosszabb folyosó nyílt és a folyosóról nyílt Babits szobája.

Na most, valaki bent volt Babitsnál és - nem díványon, hanem - a pamlagon, amelyik fából volt és amiben - később kiderült - Babits valamit tartott, azon hárman ültek, elfoglalták az egész pamlagot vele, a fapamlagot, priccset, nem tudom hogy hogy nevezzem.

Én pedig odaálltam negyediknek, tehát én nem ülhettem már le, hanem a pamlag másik végén álltam. Amikor a Babitstól kijött az illető, aki nála volt, Cs. Szabó László volt, kijött, akkor ezek hárman megint fölugrottak a pamlagról, noha kétségtelenül mind a hárman látták Babitsot. A legelső háromszor látta már, amíg odébb tolódtak. Amikor ez a három fölugrott a pamlagról, bedöntötték a pamlag fedelét és beestek a Babitsnak a szennyesébe, ami ott volt és úgy kalimpáltak ugye, ahogy leestek. Úgyhon én elkezdtem rettenetesen nevetni, és akkor fogtam magamat persze és elmentem, de ezután már nem kerülhettem többé Babits elé, aki ilyenekben rendkívül szigorú volt és megbüntetett volna. Szóval haragom volt a Babits-csal kezdettől fogva. De azt, amit aztán csináltam, azt nem akartam csinálni.

Tudniillik veszekedtem Attilával, Attila nem adott igazat nekem, azt mondta, hogy hagyjam ezt a témát és különben is megírta a Béke verset is már.

Akkor, amikor idejöttünk Szárszóra eltemetni, akkor írtam egy verset és abban volt egy sor emlékezés, - hogy „nem volt keményebb a tehervonat vaskereke Babits Mihály szívénél” - a Babitsról, hogy bosszút álljak rajta, ha szabad így mondanom.

Most sikerült bosszút állnom, sokkal nagyobbat, mint akartam volna, mert amikor aztán 46-ban hazajöttem Amerikából, akkor a Török Sophie, Babits felesége mondta nagy örömmel, mert ők gyűlölték egymást, ez a házaspár, rettenetes gyűlölet volt a kettőjük között, Babits már halott volt, és azt mondta, hogy jaj maga Gyurka nagyon-nagyon megbántotta ám a Babitsot azzal a versével és amikor a halálos ágyán feküdt, akkor is azt kérdezte írásban, hogy miért, stb. Szóval nagyobb bosszút álltam, mint amit akartam volna.

 

A másik történet az az volt, a Lucámat szerettem, de Luca nem szeretett... stb. vers.

Luca az újság egyik szerkesztőjének a lánya volt, az anyja festőnő volt, igen kitűnő festőnő különben. Luca pedig nagyon szép volt és Attila szerelmes volt belé. És a Luca imádta Attila verseit, de róla hallani nem akart, hogy miért nem, nem tudom, szóval nem akart hallani róla. Odamentünk minden - azt hiszem - csütörtökön este és délután, a szerkesztő hazajött az újság szerkesztőségéből, körülnézett és azt mondta: jaj micsoda társaság van itt, csupa taknyos és bement a szobájába. Mi pedig tovább táncoltunk és ittunk és így tovább. A villa, ahol laktak, most nem tudom, hogy Mexikói vagy Amerikai út, mindegy, akkoriban a vasút, a amely a Déli vasútról ment ki Cegléd felé, az mint most is, ott ment el az ablak alatt, úgy értem, hogy látható volt, mégpedig akkor a sorompó volt még a Thököly úton át, nem fölötte meg a vasút, mint most, hanem sorompó volt, úgyhogy a vasút nagyon lassan ment. Szóval egy csütörtökön ott vagyunk és Attila azt mondja Lucának, hogy nézzen ki vasárnap a balkonról a vonatra, mert ő ott lesz és be fogja bizonyítani iránta érzett szerelmét. Jó. Vasárnap ott voltunk a balkonon.

A ceglédi vonat - úgy lehetett három óra után - és a ceglédi vonat a Nyugatiról jött, ahol Attila mondta, hogy ott lesz és rendkívül lassan, kicsit kanyarodva ment el az ablak alatt, akkor ott láttuk Attilát egy harmadosztályú kocsiban, lehúzott ablakkal. Attilán puha, fekete kalap volt rajta, a szokott, amikor meglátta a Lucát, megemelte a kalapját és letette az ülésre és aztán valamit, amit később realizáltunk csak, mert akkor nem értettük, elővett egy doboz gyufát, ezt mi nem láttuk, meggyújtotta a gyufát és a hajába dobta. A haját előzőleg benzinnel leöntötte, úgyhogy ahogy kihajolt az ablakon, egy ilyen méter hosszú tűzcsíkot vonszolt maga után és akkor visszatette a kalapját és meghajolt a Luca felé. Szóval borzalmas jelenet volt, és ugyanakkor hogy úgy mondjam a Trubadur szerelemnek az egyik jele, amit kevesen értettek.

Szóval hogy a Trubadur a várkisasszonynak valami ilyen hőstettet hajt végre, mint ahogy .... várkisasszonynak 1210-ben a lovagja azt mondta, hogy ő szebb minden más kisasszonynál és aztán lement Itáliába, hogy ezt bebizonyítja és az embereket, akik szerelmesek voltak a kisasszonyba, párbajra hívta és legyőzte őket és nekik a veszteségért el kellett jönni vele együtt, úgyhogy 12 férfivel jelent meg, akikről mind párbaj útján bebizonyította, hogy az ő szerelme szebb és ebből a 12 férfival megállt a várkisasszony ablaka alatt, aki régen férjhez ment már, és gyereke volt.

Szóval a lovagiasságnak nem volt mindig értelme, de valami szép volt benne és ilyen volt azt hiszem talán az Attiláé is.

Én beszéltem volna szívesebben nektek a mulatságosabb, - nem érdekesebb, mert mind a kettő félelmetesen érdekes lény volt.

Attila a rettenetes pszichológiai tudásával, különösen pszichopatalógiához és természetesen elmebajhoz, elmegyógyászathoz és freudizmushoz való értésével, ami azt jelentette, hogy valahányszor őt egy orvos megvizsgálta és az álmait kérdezte, mint ahogy az akkor irgalmatlan szokás volt, akkor tudott olyan álmot hazudni, amiből az orvos azt a konzekvenciát vonta le, hogy olyan, amilyennek Attila akarta, hogy az orvos lássa őt. Szóval tudott beteg létére egészséges álmot mondani az orvosnak, amire ő azt hitte, hogy akkor ez azt jelenti, hogy Attila félig-meddig rendben van megint. Szóval ezt tudta.

 

A másik pedig, akiről egy pillanatig beszélek nektek, Karinthy.

Azt ha az ember meglátta, mert egyszer láttam - este 10-kor volt kapuzárás Pesten régen, - mondjuk negyed 11-kor megállt egy kapu előtt és becsengetett. A külseje, a lénye, a tartása olyan volt, mint hogyha az űrből most őt ejtőernyőn leeresztették volna Budapestre egy kapu elé.

Szóval valami teljesen idegen, annak ellenére persze, hogy teljesen otthon volt Budapesten és mindenkit ismert és így tovább, de valahogy a lényeg mindig teljesen idegen volt és csodálatos is. Csodálatos olyan értelemben, hogy egyszer például láttam a 6-os villamoson, az Oktogonon álltam és akkor látom, hogy jön egy 6-os villamos és azon az első kocsiban mindenki röhög.

Ebből tudtam azt, hogy a Karinthy ott van, ebből lehetett tudni akkor.

Fölszálltam, tele kocsi volt, a Karinthy a középen állt, odamentem melléje, és meghökkentem, mert egy ember olvasta az Est című lapot, amit nyitva tartott maga előtt és itt volt a vezércím és itt volt egy kisebb cím, a második cikk címe, amiben az állt: Római fővezér sírját találták Aquincumban. Azt mondja a Karinthy, amikor föllépek melléje, azt mondja, nézd, fordítva olvasva Római fővezér ... fia Mór. Próbáljátok meg, szóval tényleg... de hogy valaki egy újságot, amit valaki így tart, a második címét fordítva is elolvassa, szóval egy olyan karakter volt, amilyent nem tudok elképzelni sem.

A tréfái elképesztőek voltak.

Én egyszer egyet végighallgattam, Karinthyhez le lehetett ülni a kávéházba, a Centrálba és a .... és a legszívélyesebb volt az emberrel. Öröm volt vele lenni. Az ember azonban tudta azt, hogy helytelen vele együtt így lenni, mert a Karinthy a történeteinek a jelentős részét elmondta a kávéházban és soha többé nem írta meg, ahogy például a noteszében följegyzett témákat és minden év december 31-én a témákkal még mindig teli noteszt eldobta és mondta azt, hogy annyi jut az eszébe, hogy nem kell hogy egy noteszt őrizzen tovább. Januás 1-jén újrakezdi.

Most a jelenet, aminek tanúja voltam, a tréfa és amit azt hiszem előre megbeszélt Kosztolányival, a József körút 53, első emeletén a Dr. .... orvosnak a szalonjában, aholt kétszer vagy háromszor hetenként nagy társaság szokott összegyűlni, játszódott le.

Nagy társaság értem Karinthyt gyakran, néha Kosztolányit, Márai Sándort, Kassákot, Remenyik Zsigát, Major Tamást, .... Magdát, színészeket a Nemzetiből, .... Béla doktort és egyebeket, szóval nagyon sokat, nagyon gyakran, nagyon szerettem oda járni, mindig látott az ember valamit. Karinthy megjelent ott és kellemesen beszélgettünk és 7 órakor pontosan hirtelen azt mondta, hogy meg akarja tréfálni Kosztolányit és kér egy kavicsot a szájába, hogy a hangját meg ne ismerje persze a Kosztolányi, amire .... kivettünk egy kavicsot, megmostuk az orvosi rendelőben a szomszéd szobában, azt a szájába vette és fölhívta a Kosztolányi Dezsőt, aki jelentkezett.

Tartotta így a telefont, mindent hallottunk a szobába.

Azt mondja: halló, Kosztolányi Dezső úr?

Igen.

Azt mondja: üdvözlöm a mestert, itt ...  beszél, az Esztergomi Nőegylet titkára és nagyon szeretnék a kedves Kosztolányi urat Esztergomban a Nőegylethez meghívni előadásra.

Amire azt mondja a Kosztolányi, hogy hát bizony ez nehéz neki, mert rendkívül el van foglalva, novelláskötetet állít össze, verseket ír a Pesti Hírlapban, minden héten ír,stb.

Azt mondja erre a Karinthy, mint .....: rettenetesen kár, mert a nőegylet tagjai valamennyien a legnagyobb örömmel várják a Kosztolányi urat és azon kívül száz pengőt fizetnek és első osztályú vasúti jegyet Esztergomba és vissza.

Azt mondja a Kosztolányi, megnézem a naptárat. Azt mondja: szabad vagyok szombaton, vasárnap, jövő szombat vasárnap is és az egészen héten.

Ez nagyszerű, mondja ....Karinthy: nagyszerű Kosztolányi úr, akkor érvényes ez a meghívás, most egyet szeretnék még kérdezni. Ismeri a Karinthy urat?

Azt mondja: persze, hogy ismerem, nagyon jó barátom.

Eljönne magával Esztergomba?

Azt mondja: hát biztos eljönne, ha megkérem, sokszor utazunk együtt. És mondja, mind a kettőnknek százat fizetnek?

Azt mondja .....: hát megosztanók a százat, mert annyi pénzünk nincs.

Azt mondja erre a Kosztolányi: tudja mit, a Karinthy az sokkal többet keres, mint én, nincs nagy szüksége a pénzre, nekem van, eljön az ingyen is. Adja a pénzt, ahol nem lát engem a Karinthy úr, borítékban oda nékem.

Azt mondja a Karinthy: nagyszerű.

És hát mi legyen a program?

Azt mondja: hát úgy gondolom, hogy adjanak az urak elő egy-egy verset először és aztán egy-egy krokit mind a ketten, utána tartsunk szünetet.

Azt mondja: nagyon jó. És aztán mi legyen?

Hát úgy gondolom, hogy egy hosszabb novellát olvasson fel a Karinthy úr és aztán egyet a Kosztolányi úr és aztán jöjjön egy kettős ...jelenet.

Azt mondja Kosztolányi: micsoda ... jelenet?

Karinthy kiköpi a szájából a követ, hogy világos legyen a hangja és azt mondja: bejövünk ketten a színpadra, te mögém állsz, majd letérdelsz és kinyalod.

Rettenetesen röhögtünk persze valamennyien és hallottam, hogy a telefonban a Kosztolányi is röhög, ezért gyanakszom, hogy megbeszélték.

 

Köszönöm néktek.

 

Szárszói találkozó, 1994