Édesapám (a tudományos fokozataitól most tekintsünk el) jó szokása az alábbi érvelés:
"Kisfiam, én nem értek hozzá, de nem úgy van, ahogy te mondod!"
Ilyenkor a talpam is ökölbe szorul, sírhatnékom támad, és hátat fordítok neki. Tényleg, mit tehetnék?

Volt egy kolléganőm, együtt tanítottunk. Majdnem kétszer annyi idős volt, mint én. Folyton vitatkoztunk, de nagyon szerettünk egymással vitázni. Ugyanis az érvek ütköztetése után konklúzióra jutottunk, bármelyikünk képes volt belátni a másik igazát. A viták után én mindig "többnek" és "jobbnak" éreztem magam, az nem számított, hogy végül is ki győzött. Ehhez persze ketten kellettünk.

Az internetes vitákban én még ilyet nem láttam. A max. az az, ha valaki elismeri, hogy téves adatok birtokában volt. De a nézőpontjából itt még soha, senki nem engedett. :-(