2006. december 17. – Advent 3. vasárnapja

"stoffán, 

 

Evangélium:

Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?”
„Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.”

Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.”
És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.
Lk 3,10-18
 
Elmélkedés:
Mit tegyünk?
„Mit tegyünk?” – kérdezte az egész nép a bűnbánat keresztségét hirdető Keresztelő Jánostól. Ugyanezt kérdezik a vámosok, majd a katonák is. Mindenki megkapja a választ. A kérdezők nem csak egy szóbeli tanításra kíváncsiak, hanem útmutatást és gyakorlati tanácsokat szeretnének kapni mindennapi életükhöz. A tanácsok persze csak akkor érnek valamit, ha nem csak meghallgatják, hanem követik is őket.

Bár akadnak, akik kérdezés nélkül is tudják feladatukat, mégis sokszor elhangzik azóta is ugyanez a kérdés. Olykor a tanácstalanok vagy bizonytalanok, máskor a rossz terveget szövögetők részéről, ismét máskor azok teszik fel, akik világos útmutatást szeretnének kapni.

1957. decemberében, advent 3. vasárnapjának reggelén az osztrák határ melletti Rábakethelyen a hívek hiába várták a templomban káplánjukat Brenner Jánost, hogy szentmisét mutasson be. Először azt gondolták, hogy elaludhatott vagy beteghez hívták a 26 éves fiatal papot. Miután hiába keresték a plébánián, hamarosan meghozták a hírt, hogy holtan fekszik a szomszéd faluban. Az öröm vasárnapjára örömbe öltözött szívű emberek szomorú szívvel tértek haza. Később megtudták, hogy János atyát éjszaka egy állítólagos beteghez hívták. Ő nem kérdezte, hogy „most mit tegyek”? Tudta, hogy mi a hivatásából fakadó kötelessége. Azonnal indult az Oltáriszentséggel a legrövidebb úton, az erdő át. Útközben megtámadták és kioltották életét. Krisztus testét védelmezve halt vértanúhalált.

„Hát most mit tegyünk?” – kérdezhették egymás között a gonosz terv kigondolói hetekkel vagy napokkal korábban. Mit tegyünk ezzel a fiatal pappal, aki lelkesen foglalkozik a fiatalokkal és a ministránsokkal, akit jóságáért és közvetlenségéért egyaránt szeret mindenki, és akit nem lehet megfélemlíteni? A gonosz lélek szavát hallották meg.

„Hát most mit tegyünk?” – kérdezhették a szörnyű tett után a végrehajtók. Titkoljunk el mindent, leplezzük el az igazságot, félemlítsük meg az embereket és töröljük ki emlékezetükből papjukat. De hiába volt minden titkolózás és megfélemlítés, Isten nem engedte, hogy az emberek felejtsenek.

„Hát mi mit tegyünk?” – kérdezték a rábakethelyi plébánia hívei egykor. Levesszük az adventi koszorúról az öröm rózsaszín gyertyáját, és a vértanúság piros gyertyáját tesszük a helyére. Azóta is így van ez minden adventben azon a helyen.

„Hát mi mit tegyünk?” – kérdezik évtizedek óta Brenner János tisztelői. A nyomozás ugyan nem derített fényt a tettesekre, de mi nem őket keressük, nem akarjuk őket megbüntetni. Inkább imádkozunk boldoggá avatásáért és ápoljuk tiszteletét.

„Hát mi mit tegyünk?” – kérdezzük most mi. A vértanú pap halálának 50. évfordulójára meghirdetett Brenner János-emlékévben templomainkban és családi otthonainkban mi is egy piros gyertyát teszünk a három lila mellé. Így emlékezünk az Oltáriszentség és a papi hivatás vértanújára.

„Mit tegyünk?” – kérdezzük advent utolsó napjaiban. Igyekezzünk jól felhasználni ezeket a napokat! A lázas adventi tevékenységek helyett mostantól igyekezzünk még több időt szánni a lelki készületre, a családdal való együttlétre, a közös imádságra. Készüljünk a karácsonyi Gyermekkel való találkozásra! Várakozásunk hamarosan beteljesedik, s újra örömbe öltözhet a szívünk.
(Horváth István Sándor)"