Dsida Jenő

 

Bolygó lélek 

   

Ködfallal vagyok bekerítve most.
Ime, nem tudnak semmit rólam,
se jót, vigat, se panaszost.

 

Itt megyek én.
Egyik ködtől a másikig,
egyik tócsától másikig.

 

Ez a fej,
ez a szív,
ez az enyém!

 

Körmöm magát a ködbe vájja
és együtt futunk ketten, így:
Bolygó lelkem, s atmoszférája.

 

Mindenki így jár,
ködbeburkoltan, árván, hangtalan;
nem látjuk,
nem értjük egymást:

 

mert, jaj, mindünknek más világa van! -