A kedvenc egyiptomi sztorim:)))

 

Öt ezer évvel ezelőtt Dél-Egyiptom királya, Narmer, megsemmisítette Észak-Egyiptom hadseregét, és hatezer rabszolgát tett szert. Rabszolgákra szükség volt. Egyiptom új uralkodója felépítette fővárosát – Memfiszt (,,A fehér falak városa”), és azt gyönyörű épületekkel díszítette.

   Az ősi Egyiptom leghíresebb hadvezérei – III.Tutmosz és II.Ramszesz fáraók. A hadtörténészek úgy tartják, hogy III.Tutmosz volt a történelem első olyan hadvezére, aki a hadműveleteket még jóval a háborúk kitörése előtt kezdte tervezni. II.Ramszesz, pedig, elsőként használt rendezett harci alakzatot – gyalogsága több vonalban sorakozott, és menetelésben oszlopokra volt osztva a sereg.

   Az egyiptomiak egyesítették a Nílus völgye mentén élő népeket egy egységes államba, megszervezték az első nagy-létszámú reguláris hadsereget, háborúkat viseltek Szíriában és Palesztinában. A leigázott népek erre felkelésekkel válaszoltak, visszaűzve a hódítókat vissza, Egyiptomba. De a fáraókat ez nem tudta megállítani: újra és újra összegyűjtötték seregeiket, majd hadjáratokba vezették.

 

   Jaffa, és a fáraó jogara.

 

   Az időszámításunk előtti tizenötödik századba III.Tutmosz egy sor hadjáratot vezetett Szíriába. Az első során győzelmet aratott Megiddo város falai alatt, és majdnem bevette azt.

   De katonái túlságosan is elmerültek az ellenséges szállítóoszlop kirablásában, amikor maga a fáraó, harci szekerén, éppen a város nyitott kapui felé vágtatott, üldözve az ellenség hadvezérét.

   A város védői, amikor meglátták a város felé menekülő csapataikat és a mögöttük vágtató egyiptomi előőrsöt, élén a fáraóval, bezárták a kapukat.

   A fővezért egy hajszál választotta el a haláltól. A leírás szerint már az egyiptomiak nyilai záporoztak körülötte. A falról egy kötelet dobtak le, melynek a végén volt egy horog. Ezt beakasztották a vezér övébe és felhúzták a falra. Megmentették Megiddo védői a vezért, és III.Tutmosz nem tudta őt elkapni, de Szíriát és Palesztinát egy rövid időre ismét uralma alá hajtotta. Az Eufráteszig is eljutott, bár az új földeket már nem tudta megtartani.

   III.Tutmosz fáraó szerette volna bevenni a szíriai Jaffa városát, de az ostrom elhúzódott, és a vár védői csak nem adták fel a harcot. A fáraó gondolkodóba esett: volt egy gyönyörű, hatalmát jelképező jogara, őt szolgálta Thutiusz tehetséges és tapasztalt hadvezér, sok volt a bátor katonája, de Jaffa kitartott, és még a háború istennője, Szohmet (Tutmosz ,,anyja”) sem tudott segíteni ,,fiának”.

   Thutiusz megértette, hogy a háborút elvesztették, és Jaffa fejedelméhez küldte egyik megbízható emberét egy titkos küldetéssel. Egy csendes, holdtalan éjszakán az be is jutott a városba. Az őrök beengedték őt, és a fejedelem elé vezették. ,,Thutiusz vacsorára és titkos megbeszélésre hívja meg Jaffa uralkodóját. – Mondta az ember. – Ha jól megjutalmazod őt, akkor oldaladra áll gyermekeivel és feleségével, akik mindig vele vannak táborában.”

   A fejedelem eleinte nem akarta elhinni, hogy Thutiusz, a fáraó legkedvesebb hadvezére árulásra vetemedne uralkodója ellen, de miután pár napig gondolkozott úgy döntött, hogy Thutiusz nem is biztos, hogy hazudik. Miért hordozná magával a családját, ha nem tartana a fáraó haragjától? Jaffát ugyancsak nem tudta bevenni, ezért a fáraó haragja elsősorban ő rajta fog csattanni, sőt – családján, amit a hadvezér nagyon szeretett. Tutmosz nem az az ember volt, aki megbocsátó uralkodó hírében állt, ezért egyik tisztjétől sem fogadta el a vereség hírét. Jaffa fejedelme magához hivatta a küldöncöt, és megígérte, hogy eljön a találkozóra.

   Amikor eljött a vacsora ideje, a fejedelem elbúcsúzott feleségétől és átlopózott az egyiptomi táborba. Thutiusz uralkodóhoz illő fogadtatásban részesítette: figyelemmel vette körül, sok hízelgő, dicsérő szót mondott, közben szolgái étkekkel vendégelték meg a vendéget. A fejedelem győztesnek érezte magát, és követelni kezdte, hogy Thutiusz mutassa be neki a fáraó híres jogarát, amit neki adományozott, mint a seregek vezérének. Thutiusz megértette, hogy vele együtt a fejedelem III.Tutmosz jogarát is meg szeretné kapni. Azt mondta, hogy ,,szavad – törvény számomra”, és a fegyverért küldte szolgáját.

   A fejedelem nem is rejtette el csodálatát, amikor a kezébe vette a faragott fejű hadvezéri jelképet, elvesztette éberségét és nem figyelt semmi másra. Thutiusz erre várt: szolgái ruháinál fogva megragadták a fejedelmet, közrefogták. Thutiusz kezébe vette a jogart, odament Jaffa fejedelméhez, és ezt mondta: ,,Nézd meg, fejedelem, a hatalmas Tutmosz, Szohmet fiának, a tomboló oroszlánnak jogarára”. Ezután lesújtott a vendége fejére. Az elájult, a szolgák pedig megkötözték bőrszíjakkal és láncba verték. De ez még a dolgok felét jelentette.

   A tapasztalt Thutiusz megparancsolta, hogy hozzanak elibe ötszáz hatalmas tároló edényt: ezekbe kétszáz harcost ültetett, a többit pedig feltöltette kötéllel és kalodákkal, lepecsételte az edényeket Jaffa fejedelmének pecsétgyűrűjével, és a terheket ,,hordárokra” bízta (Rabszolgának öltöztetett katonák voltak ezek is; csoda, hogy rávette őket arra – borotválják le fejüket. Ez hallatlan szégyennek számított abban az időben!) Utána azt mondta a fejedelem kocsihajtójának: ,,Ígérem, hogy megtartom a te, családod és fejedelmed életét. Menj és mond meg fejedelmed asszonyának, hogy az Istenetek nektek adta Thutiuszt, feleségével és gyermekeivel, és ezekben az edényekben Thutiusz holmija van, és a fejedelemnek járó ajándékok”. A szerencsétlen, természetesen, mindenbe beleegyezett, és a ,,hordárok” élén elindult a bevehetetlen Jaffa felé.

   Meglátva a városfalon a fejedelem feleségét, és mindent úgy mondott el, ahogyan azt Thutiusz megparancsolta. Az asszony, mivel mindig is engedelemmel tartozott férjének, miután megvizsgálta az edények pecsétlenyomatát, beengedte a hordárokat és az edényeket. Így jutottak be a városba III.Tutmosz harcosai: az éhes patkányok vadságával és a krokodilusok falánkságával vetették rá magukat a város lakóira. Azok, akik még egy nappal előtte készek voltak harcolni, most – ledöbbenve az ellenség álnokságától – harc nélkül megadták magukat. Az egyiptomiak, leküzdve a csekély ellenállást, összefogdosták a városlakókat és béklyókba, kalodákba kötötték őket: abban az időben a rabok sokba kerültek.