Kedves Huldrych!

 

Álláspontod tisztázását örömmel tudomásul vettem, és én is elnézésedet kérem, amiért erősen nekedtámadtam. Megismételt ellenvetéseidre azonban nem kívánok részletesen felelni: eleget írnak a témáról a megjelölt források.

 

Csak annyit tennék még hozzá saját állításaimhoz, hogy Ágoston csakugyan prekálvinista volt, sőt ő volt a lutheri-kálvini irányzat fő egyházatyája.(Ugyanakkor pre-rómaikatolikus is volt, mert ezek a hajlamok az ő személyében és korában még nem zárták ki egymást.) Luther a maga előreformátori korszakában (1512-17) örömmel tudósítja ismerőseit arról, hogy az egyetemen Ágoston diadalmasan nyomul előre, méltán háttérbe szorítva Arisztotelészt, Tamást, Scotust meg a többi szócséplő álbölcset, ahogy ő fogalmazott. Kálvin írásaiban (Institutio, Pighius ellen) egész bekezdések találhatók Ágostontól szó szerint átvéve, és többek között ő mondta azt is, hogy "Ágoston teljesen a miénk." Annak dacára mondta ezt, hogy ő is eltért Ágostontól a szakramentumokra és az eredendő bűnre tett hangsúlyok némelyikében, és sokkal határozottabban az egyháztanban. Ágoston tehát nem kálvinista volt, csak prekálvinista, mert az ő kegyelemtani gondolatai ma már jószerivel csak a hitvallásos kálvinizmusban élnek.

 

A janzenistákat kriptokálvinistának nevezte pl. egy Jurieu nevű ref. hitvédő a XVII. szd. végén, és nem megvetésből, hanem mély rokonszenvvel. (Forrás: Berecz Ágnes: A janzenizmus hatása Magyarországon... - a neten elérhető) Czakó Jenő egy Desmarets nevű hugenotta teológustól is idéz hasonlót. Ők felismerték az odaát bujdosó evangéliumi igazságot és hitrokonaikként üdvözölték annak kétségbeesett utóvédharcosait. De beszélhetnék még Philip Schaff vagy Adolf Harnack szavaival is, akik oly különböző alapállásuk dacára az egész páli-ágostoni gondolatkört elsiratják, mint amelyet Róma kiölt saját kebléből a janzenizmus eretnekítésével.

 

Kedves Fuly!

 

Bíztam benne, hogy valamilyen formában kiállsz majd mellettem, de az általad mondottak ellensúlyozására máris kénytelen vagyok kiigazítani magamat a sajár (440)-es írásom kapcsán: Liguori Alfonz sokkal inkább XVIII. századi író volt, mint XVII. századi. Talán elhiszi nekem az utókor, hogy csak a billentyűzetem dadogott.