Stoffán György: Gondolatok egy temetés után
stoffán,
"Ismét temettünk, de végre nem újra… Sváb származású híres magyar embert temettünk, aki a kispesti grundtól jutott el a Bazilika altemplomáig… Tehetsége és a világszerte kedvelt foci által vált ismertté. Nem vitatható el tőle tehát az elismerés, a megbecsülés és végtisztesség…
De eszembe jutott a Habsburg-temetések szertartásának egyik megrázó eleme, amikor a koporsó odaér a bécsi Kapucinusok kapujához, s a bent lévő szerzetes a kopogásra kiszól a kolostorból: – Ki kér bebocsátást? És jön a válasz: – X.Y., az uralkodó… és a kapu nem nyílik ki, csak a harmadszori kérdésre adott harmadszori – helyes – válasz után: – egy bűnös ember… És a kapu kinyílik, hogy végső otthon adjon a bűnbánó ember porainak..
Temettünk, és a jó magyar szokáshoz híven… „ahogy elő van írva” – ismét a ló túlsó oldalán! Volt stadioni ravatal, Demjén-dal, spanyol zene, Bazilika, ágyútalp, püspökök… gyertyák tömkelege a lépcsőkön, énekkar, katonai tiszteletadás, Lampert az oltár előtt… és még rengeteg paradoxon. Hiszen talán Puskás Ferenc lett volna az első, aki tiltakozott volna e hatalmas – Isten bocsássa meg, hogy ezt mondom – felhajtás ellen, az ellen, hogy annak a kormánynak az egyik tagja búcsúztassa, amely kormány jogutóda egy magyar és keresztényellenes diktatúrának. Jogelődje? Nem! Folytatása. És Puskás Ferenc tiltakozott volna, hogy százmilliókért temessék, amikor gyermeke halnak majd meg, mert kórházainkat bezárják, nyugdíjasok nem tudják fizetni hamarosan a főtést, a gázt, a villanyt. Puskás Ferenc tiltakozott volna az ellen is, hogy az MTV1-en a kommunisták úgy búcsúztassák, mintha saját halottjuk lenne. Baló és Glatz áradoztak róla… azok, akik a kommunista világban aligha tették volna ugyanezt… mert akkor másért fizették őket. Akár Puskás ócsárlásáért is… Igen, temettünk, és megint remek üzletet csináltak méltóságteljes búcsú helyett. Cirkuszt adtak, miközben a kenyeret elveszik! Mert Puskás Ferenc bizonnyal már látja fentről, hogy azt sporttársat, aki e kommunista világ miatt ma 35 ezer forintból él (?) pedig ama nagycsapat kispadosa volt… azaz volt… Vasas Mihályról beszélek, aki csaknem nyomorban tengeti életét, s egyetlen bűne csupán, hogy itthon maradt… és vagy negyven éve rosszat mondott egy meccs után…
De maradjunk Puskás Ferencnél, és a temetéseknél… Igen a temetések. Temettünk 56-osokat újra a rendszerváltásnak hazudott időben, temettünk miniszterelnököt, aki megcsalta a rendszerváltást, a nemzetet, s odáig juttatta az országot, ahol ma tengődünk, mert nem tartotta be ígéretét, a tavaszi nagytakarítást… temettünk nagy színészeket ágyútalp nélkül, olyan nagyságokat, akik itthon szolgálták a nemzetet, s magyar kultúrával itatták át mindazokat, akik végignéztek egy-egy előadást, filmet, szavalatot.
Igen, elgondolkodom, mit is szólt volna Puskás Ferenc ehhez a hatalmas temetéshez, ehhez a magyaros túlzáshoz, ehhez a kissé erőltetett végtisztességhez? Nem örülne neki… nem örül neki! Mert ő nem ilyen ember volt. Nem olyan volt, mint akik ezt a temetést kiötlötték a számára. Hiszen sokszor kórházi ápolása is anyagi kérdések miatt került veszélybe, máskor relikviáit adták el vagy akarták eladni, hogy a nemzet sportolója valahogy megélhessen, s külföldről kellett segítséget kapnia, mert csak halála után volt sok százmillió Puskás Ferencre.
Valami más mozgatta ezt a temetési szertartást, ezt a fergeteges végtisztességet… nem a gyász és nem a tisztelet. A világot immár folyamatosan átverő hatalom Juvenalis-i „panem et circenses”-e, s az, hogy lássa a világ, hogy ez a magyar kormány mennyire megbecsüli sajátjait. Képmutatás volt ez, nem méltóságteljes gyász…
Tudom, sokan felszisszennek a szókimondáson, az ellenkezésen, s azt mondják majd, hogy ez a szélsőséges hülye, hogy meri ezt az ünnepet, ezt a végtisztességet megkérdőjelezni… Nos, ma, Magyarországon ez a temetés ezernyi ok miatt paradox és túlzó volt. Mert Vasas Misi harmincezer körül kap havonta, s mert gyermekeink egészsége veszélybe került annak a hatalomnak a működése miatt, amely hatalom jutalmat ad minisztereinek aljas és nemzetet sorvasztó tevékenységéért, s azokat rövidíti meg, akik itthon maradtak, s itthon volt utolérhetetlen teljesítményük.
Nem, nem Puskás Ferenc ellen vannak kifogásaim, mert Puskás Ferenc körülbelül hasonlókat mondana ezt a temetést illetően. De gondolkodjunk el azon, mi történt december 9-én, és miért történt ez december 9-én… alig több mint egy hónappal azután, hogy az 1956-ot ünneplő békés magyar tömegbe lövettek a most temetők…, a Bazilikában búcsúztató kormánytag. És, ha elgondolkodunk e drámai paradoxonokon, akkor talán nem sokan ítélnek el fenti gondolataimért…
Öcsi Bácsi, ismét átvertek a kommunisták… most utoljára is! Nyugodj békében… itthon…"
