Vésztő! Végállomás? Népszabadság • Tanács István • 2006. december 9.

 

Körösnagyharsányba, Vésztőre, Szeghalomra Nagyvárad felől építették a vasutat 1897-ben. Körösnagyharsány ma is 19 kilométerre van Nagyváradtól, de 1920-ban közéjük került az országhatár. A sínekből akkor fölszedtek egy 800 méteres szakaszt, a vágányvasak most is ott rozsdásodnak valahol a gazban.

 

A határhoz szorult térség központja az 50 kilométerre lévő Szeghalom lett. Amíg volt kötelező katonaság, a legényeknek oda kellett járniuk sorozásra, oda vonultak be, vonattal jöttek haza eltávozásra. Szeghalmon van az elsőfokú bíróság is, de a határtérségből a munkaügyi kirendeltségre járnak a legtöbben.

A Vésztő-Körösnagyharsány közti vasútvonal párhuzamosan fut a Sebes-Körössel. Átszeli a megyehatárt - Komádi és Körösszakál Hajdú-Bihar megyében található. Körösszakál öt kilométerre van Körösnagyharsánytól - vonattal negyedóra. Körösnagyharsányban nincs vasbolt, nincs ruházati bolt - ha valaki venni akar egy pár papucsot, át kell mennie legalább Komádiba. Ami vasúton 14 kilométer, az busszal 40: Biharugra és Zsadány felé kell kerülni. A kétszáz forintos kínai papucs hatszázba kerül, ha busszal kell menni érte.

Vonaton utazni: lassú, de kényelmesebb, mint a busz. A vicinális másfél óra alatt teszi meg Szeghalomig a mintegy 50 kilométeres távolságot. De, ha busszal megy az ember, az még több időbe és több pénzbe kerül. Zsadányban át kell szállni egy másik buszra, közben várakozni egy órát. Munkanélküliek, nyugdíjasok járnak főként a vonaton, akik bővében vannak az időnek. Körösújfaluban megszűnt az iskola, onnan gyerekek utaznak Vésztőre reggelenként - délután meg haza. Van iskolabusz, de némelyik gyerek már déli egy órára végez - az iskolabusz pedig délután négy órakor indul.

 

A vasút a "maradék" vasutasoknak munkahelyet, biztonságot jelent. Nem is értik, miből van az a borzasztó ráfizetés, amikor ők már olyan kevesen vannak, és olyan keveset keresnek. Az állomásokat és a pályát a vésztői önkormányzat által toborzott közmunkások takarítják, tisztítják meg a gaztól - ha leáll a forgalom, nekik sem lesz munkájuk. Amikor arról volt szó, hogy regionális vasutat alakítsanak ki, az is felmerült, hogy nem kell kalauz, nem kell bakter: a mozdonyvezető éppen úgy kiadhatja a jegyet, mint a buszsofőr, és azzal sem nőne sokat a menetidő, ha az útkereszteződés előtt megállna, letekerné a sorompót, átmenne a vonat, aztán föltekerné a masiniszta, és úgy zakatolna tovább. Ezt azonban a MÁV évszázados szabályzatai nem engedték volna.

 

A Vésztő-Okány-Zsadány-Biharugra- Körösnagyharsány közti műút katasztrofális állapotban van. Utoljára a kilencvenes évek végén Romániában láttam ennyire rossz utakat. Húsz-huszonöt éve még három cukorgyár működött a térségben. Mezőhegyesre, Sarkadra, Kabára vasúton szállították a cukorrépát. Később a tömegárut is elkezdték a kis teherbírású, rossz utakon szállítani. Kavicsot, sódert, kohósalakot, gabonát - mindent teherautón szállítottak. Azóta persze már bezárt a sarkadi és a mezőhegyesi cukorgyár, végnapjait éli a kabai. Vannak viszont világra szóló tervek a bioetanol-gyártásról - a kukoricát azonban szintén szállítani kell, ha lesz hová.

 

A térségbeli munkanélkülieknek az is kereseti lehetőség lenne, ha nem csupán szüneteltetnék a forgalmat, hanem végleg felszámolnák a vonalakat. Így is ellopnak mindent, ami mozdítható. Felszámolás esetén a törvény szerint rekultiválni kellene a pálya helyét: elszállítani a síneket, talpfákat, a sódert az ágyazatból, kicserélni a dízelmozdonyok által elszennyezett talajt. Az is milliárdokba kerülne. A Dévaványa-Kisújszállás vonalon már évek óta nem jár a vonat - a környezet helyreállításáról azonban nem beszél senki.

 

Több mint 1800 településen gyűjtenek aláírásokat a szárnyvonalak megmentése érdekében. Lehet, hogy ezeknek a néptelen vasutaknak vagy egy részüknek valóban nincs jövője - de nemcsak a nosztalgia miatt ragaszkodnak hozzájuk. Hanem azért is, mert nem látják a saját jövőjüket azok a települések sem, amelyeket érintenek.