Hát én is voltam a tegnapi Frenreisz koncerten. A legjobb kifejezés rá, hogy "megvolt". Ezután a mi kis zenekarunk hibái bőven elmennek, ilyenformán megnyugodtam, ugyanakkor óriási csalódás volt az egész.
Igazából az ünnepeltet sajnálom, mert Ő odatette magát, aranyos volt, viszonylag jól nyomta. Az egészet át kellett volna szőnie a buli jellegénél fogva a meghittségnek, ennek a nyoma sem volt meg.
A billentyűsök produkciója - és most nem csak a Hammondra gondolok - volt talán a leglesújtóbb. Ez egyrészt a keverőpultnál ülő "szakik" teljesítményének köszönhető, másrészt a szóban forgó zenészek egyszerűen nem voltak ott, együtt a zenekarral. Annak meg, hogy élvezték volna - ahogy Tehtube kollega is megírta - nyoma sem volt.
Ennél gusztustalanabb csak az volt, amikor Tátrai belépett, és nem tudta az egyébként szólista sztár mivoltát csekély mértékben sem levetkőzni. Egy fél számon át csak a technikusoknak mutogatott, majd egy csók dobásával jelezte, hogy most már gitár-onániára alkalmas a helyzet. Egyről feledkezett csak meg, nem róla szólt a koncert.
Még folytathatnám A4-es íveken keresztül.
Végezetül sajna ez csak annyiban volt Hammondos koncert, hogy ott volt Zsolt orgonája. Kár.....