nem létező szemedben láttam volna magam viszont félpercre, mint fehérencsillogó árnyképet. az árnyszellemem átalakult:((( azonosult a felette gomolygó sötétséggel

 

léptem az utcán nélküled, egykettőháromnégy,

néztem, de nem láttam az embereket nélküled, egykettőháromnégy,

láttam párokat az étterem sarkában, ez csak egy

 

 

és helyükbe képzeltem magunkat, legszivesebben odamentem volna, mert mi joguk ahhoz az asztalhoz, ami a mienk lett volna?

 

álomrahajtottamfejem, s ez megintcsakegy

de tenyeret képzeltem/hittem  fájó pontokra...rövid ideig tartott a kép:(

 

monoton üvöltős menetelés