stoffán: Nehéz szívvel beszélek a 2006-os magyar karácsonyról… Fájdalmas ünnep ez, de mégis fénnyel, reménységgel teli. Fájdalmas, mert az erkölcstelenség, a hazugság, a gyűlölködés világában várjuk a Megváltó születését. A szegénység, a megalázottság, a terror ideje van ma, s nem ez az első efféle magyar Karácsony. Volt már ehhez hasonló kétszer is az utóbbi egy évszázadban. És a mostani semmivel sem különb.

1944-ben Mindszenty Péhm József a nyilasok börtönében, Sopronkőhidán mondta éjféli miséjét. S ebben a börtönben egység volt a nemzeti gondolkodású, a szocialista, a kommunista és szabadelvű között. Fel-felhangzó zokogások törték meg az ünnepi mise csendjét… A később a kommunisták által felakasztott politikusok, a meggyötört nemzeti érzésű emberek érzeték át akkor éjjel a nyilasok börtönében a Megváltó szeretetét… eljövetelének csodáját. 1944 sopronkőhidai börtönében a szeretet szabadította fel a rabokat, a kivégzésre ítélt és a később a másik terrorista hatalom által kivégzettek lelkéből felszállt a glória, a Mennyből az angyal zengő megnyugvása.
De 1944-nem volt még egy drámája… Magyar polgárokat vitt egy embertelen hatalom vagonokban a halálba. S miközben a táborok őrei ünnepeltek a szeretet éjjelén, addig a rabok meggyötörten, emberi mivoltukból kivetkőztetve, megalázva feküdtek barakkjaik takaró nélküli fapriccsein… S volt, aki épp azon a szent éjjelen fagyott meg, vagy kimerültségében aludt el örökre, itt hagyva szeretteit… Nem különbözik ez a mai magyar karácsony attól a Karácsonytól, amelyben egyetlen fény és remény a Kisjézus születésének és szeretetének boldogsága, fénye volt…
És nem sokkal utána jöttek a hasonló tragikus karácsonyok. A kommunista idők terrorkarácsonyai, olyanok, mint a mai, 2006-os Karácsony. A korábban a nyilasok által bezárt főpap, Mindszenty, mint esztergomi érsek került 1948. december 26-án a kommunista börtönök legfélelmetesebb kínzókamrájába, az Andrássy út 60-ba. És jöttek sorba a keresztény egyházak főpapjai… Ravasz püspök, Ordass Lajos és ezrek még… akik nem tettek semmi rosszat, de a sátáni hatalomnak útjában voltak… És hittel ünnepelték a kis Jézus születését az alföldi disznóólak lakói, a kitelepített magyar nemesek, a köztisztviselők, a csendőrök, akiknek embersége által zsidók tízezrei menekültek meg a németek ámokfutása elől, a biztos haláltól. Egy ugyanúgy megalázott nemzet tudott és tud egy szent éjen együtt örvendeni, mert ekkor akarva akaratlanul megérzi az Atyaisten szeretetét.
A mai, a 2006-os Karácsony azonban még a fentieknél is szomorúbb, keserűbb, és tragikusabb. Mert az ugyanazon bűnöket elkövetőket ma Európa is legalizálta, a magyar ellenzék is inkább csendben üldögél jól fizetett parlamenti bársonyszékeiben, semmint fellépne a magyar nemzet Karácsonyának szebbé, boldogabbá tételéért. De nem teszi, mert kiegyezett, s e kiegyezést meg is magyarázza… Ismét elnyomottan, szegényen, és kiraboltan ünnepel a magyar, mint történelme alatt annyiszor. De ünnepel, mert tudja, hogy mindig Isten kezében van. Mert nincs más reménye, és nem is lehet más reménye, mint Krisztus születése, szeretete, segítsége… E mai borzalom, amelyet mások súlyos bűnei miatt szenvedünk el, voltaképpen egy kis ajándék Krisztusnak. A megpróbáltatás ajándéka, az arany, a tömjén és a mirha helyett. Ma azt adjuk, hogy lemondunk, hogy elkezdünk összetartani, hogy kezdjük felismerni a hit fontosságát. Mert nem lehetünk Istentől elrugaszkodottak immár. Hiszen az a fény és az a Szent Éj nem emberi találmány, nem mese, hanem a szeretet, a gyermeki ragaszkodás ünnepe, és ezt a szeretetet el kell fogadnunk, ha élni és megmaradni akarunk. Ezt a gyermeket nem ölhettük meg anyja szíve alatt, nem dobhattuk a reterátba születése után, nem csomagolhattuk nylon-zacsóba és nem dobhattuk kukába, mint a magyar anyák teszik egyre gyakrabban… Mert azt tanította nekik a kommunista erkölcstelenség hatvan esztendő alatt, hogy saját gyermekét megölniök nem bűn. Sátáni tanítás ez, amely Isten terveit húzta át, húzza át nap, mint nap, amikor az orvosi műszerek trancsírozzák a kis magzatot, aki védekezik, de anyja nem segít rajta, mert a gyilkos anya rosszabb, mint az állat…
Emberek! Ez a kis isteni magzat megszületett, hogy békét és boldogságot, hitet és erőt adjon nemzetünknek is, hogy megváltson bűneikből és megmutassa az utat Istenhez… És most jön ez a Csendes Éj, amely szeretettel árasztja el a világot. Tegyük le hát jászla elé bűneinket, kérjük azt a gyermeki szeretetet, amely gyermekeink nyakunkat átfogó őszinte szeretete, s amely szeretet erőt ad emberfeletti cselekedetekre is… Jézus jászlánál legyen ez az emberfeletti cselekvés nemzetünk számára az Istenhez való visszatérés, a hit, a remény és a szeretet cselekvése. Adjuk át magunkat Neki, aki a legsötétebb időkben is fényt és vigasztalást ad mindnyájunknak, bűneink ellenére abban az örök szeretetben, amelyből – ha akarjuk – e Szent Éjjelen mindnyájan részesülhetünk…. És akkor joggal reménykedhetünk a magyar nemzet életének emberivé válásában… És Magyarországban!
Stoffán György – megjelenés előtt a Nemzeti Napló decemberi számából