Egyed Emese

LEVÉL VILLONNAK

 

 

Hol az arca a tájnak, hol
a tekintete a homálynak?
Hol a vége napod sugarának, hol, hol
rejtőzködik az árnyad?

 

Elvész a kietlen időben
a szándék, elvész,
a varázsszó erőtlen;
és nem hajolnak széjjel az ágak, nem
nyílnak ezüst tavak előttem.

 

Hol a kedvesed megtartó szava,
hol a hangja, a hangja?
Jaj, ha közös tüzeinket a köd
betakarja!