A Fehér Könyv maga is egy "nulladik" pont lehet, egy helyzetkép. Egyelőre az Érdi Újságban jelent meg, de annyi feltáratlan "ügy" van, annyi tisztáznivaló, hogy hosszú oldalakon keresztül, tömören lehetne sorolni és még mindig érhetne olyan feddés, hogy kimaradt belőle valami.
Ma megjelent pl. az Érdi Lap, amelyben a csatorna-projekt előzményeiről, összefogalójáról is szó van.
Ma volt egy beszélgetés Segesdi János alpolgármesterrel a Junior Rádióban, ahol szintén a Fehér Könyv, azaz a helyzetjelentés volt a téma.
Az igazság az, hogy nehéz úgy egyensúlyozni, hogy ne "visszamutogatás" íze legyen, valóban átjöjjön az, hogy itt egy tisztázás kell, aztán -mivel a tényekkel nem nagyon lehet vitatkozni- előre kell nézni. Az, hogy valaki elmondja, hogy milyen helyzet került feltárásra, önmagában nem oldja meg a problémákat. Nem is szabad ennél több energiát pocsékolni rá, inkábbb a megoldásokra, a feladatokra kell koncentrálni.
Ennek első lépése természetesen a tervezés. A decemberi Közgyűlésre a törvény szerint (is) kötelező előterjeszteni a jövő évi költségvetés koncepcióját, ebben már körvonalazódhat egyfajta elképzelés, ami a jövő évet illeti. Szerintem jövő év elején lehet egy olyan jellegű folyamat, amelyben a várost érintő legfontosabb kérdéseket érintően oda-vissza minél szélesebb körben meg lehet vitatni a terveket, elképzeléseket.
Úgy tudom, hogy pl. a csatornázási projekttel kapcsolatosan felvetődött egy összevont bizottsági ülés ötlete, mihelyt értékelhető információk és elképzelések lesznek (és tárgyalópartnerek, mert pl. jelenleg nincs partiképes a fővárosban, folyik a huzavona).