Komáromi János

 

reggelek

 

 

ó, azok a reggelek
hogy rám törnek mindig

a hajnalt küldik előre
fényeket lőnek az égre
párát lehelnek szét
és a csendet
madarak torkában születő trillákkal
törik millió darabra

finom suttogású
levél-mozdulatok
hajladozó széllé változnak

éjszakai virágok szirmai
óvatos lassúsággal
csukódnak össze
elrejtik a ragyogás elől
azt a mosolygó
csendes szépséget
amit csak az éjszakák
bársony simogatású
meleg szeretetének tartogatnak

a számtalan magányos csillag
tündöklése megkopik
az Egyetlen sárga-izzású ragyogásában