Igazad van, ha a "...meghatározott feltételekhez való sikeres alkalmazkodás eredményeként képzeljük el...", de szerintem a hamis alkalmazkodás előbb-utóbb kiabálni fog. Legalábbis remélem... Ezt nem szabad magunkban elfojtani, hiszen ez is az egyensúly kialakulásának része.

(Igazán éppen ez a kérdés bennem is, hiszen a legalapvetőbb, legnagyobb igazságok csakis elfogadást engednek, aztán ha a mélyére nézünk csakúgy feszülnek az ellentmondások.)

Minden a tiszta lelkűségtől függ. Az egyensúlyt igazán nem is a környezetemmel kell kialakítani, hanem a lelkemben. És ilyenkor olyat is teszek, amit a környezet nem ért, de én tudom, hogy igazságom ezt kívánja és Istenem is.  

...írtam ezt, mielőtt elolvastam volna bejegyzésed utolsó mondatait, melyek nekem ugyanezt jelentik.

:)