takarito Creative Commons License 2006.11.26 0 0 4023

Korábban fejtegettem, megpróbálom megint. Az élet teljessége számomra egy egészséges emberi lét folyamatát jelenti, amelynek kisérője a boldogság. A szenvedés ebben nem úgy lép fel, mint ami nélkül nem létezhet boldogság, hanem úgy mint a boldogság és az élet teljességének akadálya. Tehát szenvedés, bánat és fájdalom azokat a  dolgokat kísérik, amik éppen az élet korlátozását, nem pedig az élet teljességét, boldogulását hivatott megteremteni. Nos hogy ebben nincs azért részünk, mert folyamatosan azokon a körülményeken dolgozunk, amelyek inkább összeütközést, korlátozást és terhet jelentenek az embereknek mint boldogságot, ez már kifejezetten rajtunk múlik.

Természetesen továbbra is ez fog folytatódni, ha éppen ennek folytatásán fogunk dolgozni.

 

Másik.  A tévedés nem "nézőpont" kérdése. A sok látószög jogos, és eltérő nézőpontokat jelent is. Azonban a tévedés ennek ellenére ugyanannak a nézőpontnak a hibás (hamis) verzióját jelenti. A megértés pontosan abban rejlik, hogy képes vagy ugyanazt a nézőpontot felfogni. De a tévedés is pont ebben rejlik.

 

 

Előzmény: mindenszentek (4021)