1994-ben az MSZP váratlan győzelme után azért kérte föl a koalícióra az SZDSZ-t, hogy ezzel legitimálja magát, hogy elfogadtassa a hazai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy a rendszerváltás elkötelezett híve.

Az SZDSZ-nek ekkor két lehetősége volt.

Az egyik, hogy elfogadja a felkérést, és résztvesz a kormányban. Tudható volt, hogy a ha így döntenek, akkor sokat veszít a párt a népszerűségéből. A nyereség oldalon viszont feltételenül ott van az, hogy az ország nem tolódik el nagyon a szocialisták irányába, és nem hoznak egysíkúan balos törvényeket. És hát tudható volt, hogy Horn Gyulát is ellensúlyozni kell valakiknek, és erre csakis az SZDSZ volt képes az adott helyzetben.

A másik lehetőség, ha visszautasítják a koalíciót. Ekkor az SZDSZ nem vesztett volna a népszerűségéből, de az ország valószínűleg nagyon rábaszott volna a kontrollálatlan Hornérára. De annyira, hogy 98-ra keményen jobbra tolódott volna a közhangulat, és a Magyarországon valami kibírhatatlan keresztény-konzervatív kurzus alakzulhatott volna ki, talán évtizedekre visszafogva minden fejlődést, és megerőszakolva a demokrácia vívmányait. Az Antall-Boross-Csurka időszak 94-ig elég baljós jelet hagyott ezirányban. (Orbán pálfordulása 94 tavaszán még nem volt olyan stádiumban, hogy erős keresztény-konzervatív alternatívának látszódjon a jobboldal számára.) 

Nem tudhatjuk, mi lett volna, mert szerencsére az SZDSZ önfeláldozóan úgy döntött, hogy részt vesz a koalícióban az MSZP-vel.

A vicces az, hogy ezért a 94-es döntéséért olyanok fikázzák leginkább a liberális pártot, akik maguk soha nem zavaztak volna rá...