kiscowboy Creative Commons License 2006.11.23 0 0 4994
Volt még egy javaslat a Dél-Budai Szennyvíztisztítóval kapcsoaltosan. A fejlesztési tanécsnok, Tóth Tamás elmondta, hogy akonzorciumi tanács legutóbbi üléséen kérték Érdet, hogy nyilatkozzon at agglomerációk összevonásáról. Az egyik variáns úgy szólt, hogy ne is utasítsa el, de ne is foglaljon ebben most állást a Közgyűlés, hanem alaposan vizsgálja meg a lehetőségeket.

Ez -szerintem- azért is fontos, mert ez egy egyirányú utca, ha valamilyen oknál fogva kiderülne, hogy a dél-budai projekt kútba esik vagy bizonytalan ideig elhalasztódik, akkor ebből nehezen lehetne kikeveredni.

A tegnapi Környezetvédelmi Bizottsági ülésen, ahol szintén ez volt a téma, elhangzott az is, hogy ez a döntés nem hátráltatja a projektet, mert az már így is jelentős késésben van, a hivatalosan kommunikálthoz képest az információ érkezett, hogy 2007 vége előtt nem beadható a pályázat.

Egyhangúlag fogadta el a javaslatot a Közgyűlés.