kiscowboy Creative Commons License 2006.11.23 0 0 4978
Egy pár döntésről, ami a mai Közgyűlésen történt (emlékezetből, ha valami kimarad, bocs előre is):

az első javaslat az SZMSZ módosítása volt, több okból:
-új külső bizottsági tag választása egy lemondott helyébe a Vagyongazdálkodási Bizottságba
-a részönkormányzatokra vonatkozó szabályozás módosítása
-javaslat a frakcióalakításhoz szükséges minimális létszám módosítására

A külső bizottsági tagot egy ellenszavazat mellett megválasztották, majd letették az esküt a többi olyan külsőssel ,akik a múlt ülésen nem tették le az esküt.

A részönkormányzatokról kisebb vita kerekedett, az MSZP frakció nevében Miskolczi Katalin jelezte kifogásait a javaslattal szemben (pl. hogy hol fognak majd működni a részönkormányzatok helyileg illetve miért van az benne, hogy átruházott hatáskörrel rendelkezhetnek a részönkormányzatok, ha jelenleg nincsen ilyen átruházott hatáskörük), majd Döcsakovszky Béla jelezte, hogy alkotmánybírósági döntések is vannak, amiket jó volna figyelembe venni, mert szerinte nem mindenhol lehet ilyent alakítani a városban.
Csőzik Laci elmondta, hogy az elmúlt ciklus tanulsága volt, hogy a jó szándék ellenére a túl nagy létszám miatt működésképtelenné vált a Felső-Parkvárosi Részönkormányzat.
Antunovits Antal módosító indítványként előterjesztette azokat a javalatokat, amelyeket az Óváros c. topikban is olvasattok, amelyek az előzetes egyeztetéseket megfogalmazódtak.
Ezzel kapcsolatban Döcsakovszky Béla elmondta, hogy szerinte azért nem lehet egyetértési jogot adni a részönkormányzatoknak, mert ez a Közgyűlés vagyonnal való rendelkezési jogát érinti és ilyent nem adhat át a részönkormányzatnak.
A polgármester kifejtette véleményét a módosító javaslatokkal kapcsolatban (a törvény rendelkezéseit idézve a Közgyűlés kell döntsön a részönkormányzat nevéről; az egyetértési jog átadásával nem tud egyetérteni, a maximális létszámot azért javasolja 11-ben meghatározni, hogy működőképes legyen, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a 7-11 tagú testületek a még működőképesek, ennél nagyobb létszámnál már problémák merülhetnek fel; az éves munkatervet úgy lehet megoldani, hogy készül egy négyéves program, amit akár le is lehet bontani éves bontásban). Elmondta MK-nak, hogy szándékai szerint a jövő évi költségvetésben már szerepelni fognak azok a források, amelyek a részönkormányzatok működését biztosítják.
Az Antunovits módosítókat végül szavazással nem fogadták be és az eredeti javaslatot hagyták jóvá (maradt tehát a maximális létszám 11 főben).

Csőzik Laci elmondta, hogy bár elsőre furcsának hangzik az a javaslat, hogy egy fő alakíthasson frakciót, de a valóság az, hogy a külsősökkel együtt a kis csoportok is (SZDSZ, Civil) négyfősek, tehát érdemes volna megfontolni a létszám leszállítását. A javaslat elfogadása hajszálon múlott, ha jól emlékszem, 14 igen szavazat volt és 2 tartózkodás, tehát a javaslat nem ment át.