Jó, értem. Természetesen egy ilyen kijelentés önmagában csak berzenkedést váltana ki belőlem, de égetően kiváncsi lennék, hogy miért gondolja ezt, tehát továbbbeszélgetnéknék vele róla. Egyébként senki sincs az ismeretségi körömben se közel, se távol, aki "rendkívüli államférfinak" titulálta volna Gyurcsányt, (pláne azóta), még akkor sem, ha egyébként mégis a jelen helyzetet tartja legelfogadhatóbbnak.
Az a baj, hogy minden értelmezhető többféle képpen (legalább az értelmezőnek saját számára meggyőzően), csak szándék kérdése. A szándékot viszont a már eleve megvolt attitűdjeink állítják be. Akinek az igazságérzetét tizenkét éve erőszakolja az MSZP közéleti jelenlétének jellege (történelmi megítélései miatt) Magyarországon, az nem fogja megváltoztatni az attitűdjét (miért is tenné, erre senki sem kéri), az egész egyszerűen nem fogja nagyvonalúan megajánlani Gy.F. -nek azokat az esetleges feltételezhető erényecskéket, melyekre egy pozitív értelmezés támaszkodhat. Amíg nem az attitűdjeink alapját képező globális szemléletünk elemein vitatkozunk, addig ezen igazából hiába.
De nézd. Szerintem 23 millió román vendégmunkással riogatni a státusztörvény kapcsán kimondottan aljas dolog volt. Nem (csak?) politikailag, emberileg. Győzelemről (sic) beszélni dec.5-e után embertelen empátiahiány volt. Magyarázza el nekem valaki, de tényleg, hogy miért kéne nekem elgondolkoznom Bitó azon mondatának érvényén (nagy ember ide vagy oda), hogy Gy. F. irtózik(sic) a hazugságtól, vagy hogy szenvedélyes(sic) haza- és igazságszeretete van neki???
Szerintem ennek kétessége attitűdömtől függetlenül bemérhető! Az, hogy hatalomféltésből, de nem bánom, nevezzük csak taktikának, hagyunk 1,5 évig erodálódni egy ránk bízott országot az minimum felelőtlenség. Miért kéne rendkívüli (sic - bár bizonyos tekintetben tk. tényleg az:) államférfinak tartanom Gy.F.et? Szerintem ez is attitűdömtől függetlenül látszik.
Ha bárki(!) ilyen mondatokat mond nekem, első kézből olyan szélsőségesen kritikátlan attitűdöt feltételezek hogy megengedett magának, hogy az minden szépsége, jósága, tette ellenére ki fogja kezdeni előttem a tekintélyét. De mindenképp szeretnék azért megmaradni kommunikálni és önkritizálni képes embernek, tehát tájékozódnék róla.
Üdv
F