Kedves guzmen!

Nagyon szeretem, ha gondolataimhoz hozzátesznek, mert attól épül, gazdagodik.

Senki igazsága sem a kimondott szavaitól lesz kerek, hanem attól, ahogyan kiteljesedik a környezetében, ahogyan mások ismerősként felfedezik és a magukét hozzáteszik.

A befelé figyelés a nap minden pillanatát átöleli, és ebbe nagyon sok mindenki belefér. Egy időben sokat gondolkoztam a „semmi”-n. Belülről éreztem, hogy arra vágyom. Semmire? Magam sem értettem, hogy lehet az, hiszen az élet az nem lehet semmi, én pedig életre vágytam, nem halálra…

Aztán megértettem, hogy a semmi telve van tartalommal, a csend belső hangokkal, a magány a mindenség egységével. És ez valóban boldogság.

Ilona