Ezt írod: "A múlandóság gondolata sejteti a vágy pillanatnyi, ezért testi voltát. A szeretet az nem pillanatnyi dolog, ezért a vele kapcsolatos boldogság tartós."


Én pedig ezt írtam:"Valamint ha megszereztük, ám valami folytán mindörökre elveszítjük."

Nézzük sorjában. A gondolatmeneteidet túlnyomó többségben jól fel tudod építeni, jó a logikai lánc is. Akkor hol hibázol rendszeresen? Ott, hogy sok esetben, amira épül, maga az alap hibás. Ilyen például több esetben az egysíkú gondolkodásmód. Figyeld meg Mindenszentek válaszait! Ha úgy érzi totálisan igaza van, akkor kiáll érte, még egy kicsit keményebben is reagál, ha vitatják, (jó, mondjuk ez lényéből is fakad, hölgyek előnyben). Ha úgy látja, neked van igazad, akkor felül tud emelkedni önmagán és ki tudja jelenteni, hogy igazad van. Ha érzi, hogy neki is igaza van, de látja, hogy másképp is lehetséges az igazság, akkor erre sem rest, hogy így feleljen, "Lehet éppen így is".

Én most is hasonló hiányosságot látok a két mondatodban. Biztos létezik olyan is, amit megemlítesz, (és nem felemlegetsz, mert ez pejoratív és magában hordozza a döfit).
Szóval ilyen is lehet, de nem erre gondoltunk a boldogság meghatározásánál. A plátói szerelem sem testi vágy, és a boldogság, mint lelki állapot is lehet múlandó, csak egykét példa. Ha elveszik tőled, tönkreteszik, vagy a te hibádból veszíted el a magatartásod folytán. Az értékével kapcsolatban is, nagyon emberi tulajdonságra gondoltam, sokszor akkor becsülnénk meg igazán, amikor elveszítettük. A hiánya tud fájni a legjobban, úgy ha már birtokunkban volt, de már nincs többé, visszavonhatatlanul végetért.