Hát pont ez az. Kikötünk valami merev célt, egy örök igazságot, egy változhatatlan mintát, amelynek elérése után megszűnik mint a boldogság eszménye. A boldogság nem változás ellenes, csak a mi elménk gondolja azt, hogy egy fix, rögzített cél elérésével lehetünk egyedül boldogok. A boldogság az élet teljességének velejárója, nem pedig holt, merev rendszerek megvalósulásának az eredménye. AZ élet pedig maga a változás. A villamos példa azért lóg ki a sorból, mert ott rögtön egy olyan embert helyeztél eleve konfliktusos környezetbe, akinek sem a belső sem a külső világa nincs békességben. Ilyenkor nem mindegy, hogy valaki az ábrándjai közben boldog, és a hirtelen konfliktusok ebben zavarják meg, vagy valóban az élete boldog valakinek, akinek a belső békességét a külső konfliktusok sem képesek megzavarni.