És vajon boldog felnőttkorról miért nem lehet beszélni? Mert a lélek korlátozásai már olyan erősek, és olyan természetesek, hogy mellette a boldogság csak egy pillanatnyi élményre változik, amely szinte csak kiváltságosoknak lehet az osztályrésze.

Nem beszéltem arról, hogy a boldogság mindenkinek ugyanaz, vagy hogy "önmagában létezik" ez a te fordításod. Mivel az élete, képességei és adottsága minden embernek más és más, ezek teljes megéléséhez tartozó boldogság mindenkinek más és más. Nem függhet ilyen kettősségek beskatulyázásától, nem is helyesen megvalósított csoportosítások osztályozásán, értékelésén keresztül válik teljesíthetővé, ahogy vázoltad, "boldogság-szenvedés, öröm-bánat ", sőt pont azokon keresztül lehet lefordítani a "mindenkinek boldogság" és "mindenkinek szenvedés" elvre is. Ha ugyanis értékelünk, máris céllá tettük a boldogságot, máris egy tervezett állapotot kívánunk elérni és elkezdünk igazodni és alkalmazkodni azokhoz a szabályokhoz, amelyek odavezető utakat kínálnak, közben megnyomorítjuk lelkünket és elveszítjük a boldogságot.

A boldogság egyáltalán nem a kellő értékeléstől, hanem annak átélésétől függ. Ha erre valaki képtelen, hiába értékeli oly nagyon, még boldogtalan marad.