Tehát a boldogságról azt mondom nem egy cél, hogy elérjük, és megtudásához sem kell más dolgot előbb megtapasztalni, mint ami. A boldogságot élni kell, és nem elérni, az élet teljességével együtt jár annak boldogsága.

Az almának érzed az ízéd ha beleharapsz, és nem kell ahhoz előbb szenvedned, hogy az ízét egyáltalán érezzed.

Azt hiszem ott kell meglátni a különséget, és nem összezavarni, hogy az élettevékeynségek gyakorlása valamint azoknak akadályozása között különbség van. Az élettevékenységeket nem azután tudjuk gyakorolni, hogy először akadályozzák, hanem azok benne vannak az élőlény képeségeiben, adottságaiban. Az ember ezzel szemben túl sok olyan akadályt és korlátozást teremtett, amikhez jó korán hozzászokva már maga is természetesnek, az élet részének érzi ezeket a korlátozásokat, a boldogtalanság alapnormává vált, és teljesen természetes dolog mereven és élettelen formákban valósítani meg dolgainkat. Ilyenkor persze a boldogság céllá változik, amit el lehet érni, és sok vallás, tekintély megpróbál erre utat mutatni, amely azonban sohasem valósítható meg azok mellett, hogy merev és élettelen formáinkat továbbra is fenn szeretnénk tartani biztonság utáni vágyból, lustaságból, kényelemszeretetből, vagy akár a valódi változtatás iránti reménytelenségből.