Elsősorban azt szeretném feszegetni, hogy rossz iránynak tartom a fájdalom és szenvedés összekapcsolását az élet és a szeretet megnyilatkozásával, vagy az Isteni gondoskodás befogadásával. Az élet nem a szenvedéssel összekapcsolandó dolog, hanem az örömmel, a békességgel és a szükségletek teljesítésével megvalósuló dolog, amelynek ellenében a korlátozását illetve terhelését jelzik a fájdalmak, a bánatok és a szenvedések. Nem a fájdalom szükségességét kell elfogadni, hanem a boldogság szükségességét kell elfogadni. Hol tartunk már, hogy vannak akik a fájdalom szükségességét normális dolognak és az életünk velejárójának tartják? Talán a pokol tornácát kell valóságnak hinnünk?

Nem. Tehát változásról van szó, amelyben megértjük először azokat a folyamatokat, amely pontosan ilyen bánatos, szenvedést igazoló gondolatok elfogadását alapozzák meg elménkben aminek következtében belenyugvó módon azt híreszteljük, hogy mindez Isten ránkmért terhe az életünkben, azaz továbblépésünkhez vezető szenvedésteli út, azután az egészet elvetjük. Változás csak abban az esetben jöhet számításba, ha nem fogadjuk el ezeknek a tehetetlenséget és életképtelenséget igazoló elméletek és hitek cselekedeteinket szabályozó mechanizmusait.

Az egyház esetében nem megátalkodott rosszindulatról beszélek elsősorban. Azonban az evangélium lényegének megértése, és annak továbbítása nem merül ki azoknak a lelki segélyeknek juttatásában, esküvők szertartásainak bonyolításában és öregek hitének ébrentartásában, amelyet tulajdonképpen csinál. Az evangélium lényege az egészség, a boldogság, a közösség élete igazságban és békességben, hol birtokolná az egyház azt a tudományt, amely ezt hivatott megvalósítani?

Miközben lelki mankót nyújt a boldogtalanoknak és elveszetteknek, azok csak annyira kerülnek ki a vízből, hogy éppen meg ne fulladjanak.

Sok mindent összekavarsz, amikor az igazság és a szeretet szétválaszthatatlanságáról, a feltétel nélküli bizalom kialakulásáról beszélsz. Emberi mértékeken belül általában a megvesztegetés és részrehajlás látszik rögtön szembetűnőnek, ha a szeretetet és az igazságot nem választja szét a döntést hozó fél. Akit kedvel az ember és már régóta bízik benne sokkal inkább juttatja előnyösebb helyzetbe és különböző járulékokhoz, mint az idegen, és még megbízhatatlannak tartott embert, ha a szeretet megjelenik a döntés befolyásolásában, holot igazság szerint pont az idegen és ismeretlen ember lehetne a döntésre valóban méltó.

Másik zavaró tényező, hogy az igazságosság semmibevételével a szeretet eltörpülése mellet valójában az igazságtalanság figyelembevétele, elsődlegessége vagy fontossága mellet húzod ki a kardod. Van igazság szeretet nélkül és nem is szabad azt lebecsülni, mert éppen nem áll mögötte a szeretet. Ezzel nem a szeretet lebecsülését akarom kifejezni, hanem éppen az igazság fontosságát akarom emelni. Például egy munkahelyen akár szeretik egymást a főnökök és a beosztottak akár nem, nem mindegy hogy a munkaviszony és a bérezés szabályai mennyire igazságos vagy igazságtalan elveken alapulnak.

Harmadik zavar, hogy ha valakinek ígéreteiben meg tanulsz bízni, az csak annyot jelent, hogy számíthatsz rá. Azonban a tanácsaira való számítást akkor is felül kellene vizsgálnod, hiszen a saját életében az ember csak a saját értelmének segítségével tud igazán előrébb jutni. Nem a tanácsadókra kell rászokni, hanem a gondolkodásra. A gondolkodásra való lustaságot már gyerekkortól kialakítják az emberben, és egyéb mechanikus elmesajátosságokat kényszerítenek ki belőle, mégis alapvetően fontosnak tartom, hogy ezt a lustaságot tudatosan figyelembe vegyük. Nem megvetendő senkinek az elméje, még ha annyira le is van merülve az aksija, hogy már csak külső tápellátással tud funkcionálni, akkor is van lehetőség annak a pici aksinak az újraélesztésére. Az evangélium erről szól. Az elme és s zív korlátozásainak ledöntése annak a teljes feléledéséhez és friss működésre való megújulására fog vezetni.

Azért ha valaki a szeretet kimutatta irányodban még nem jelent megigazulást, hanem az csak a szeretetének kinyilatkoztatását, tehát számíthatsz rá vagy bízhatsz benne. A megigazuláshoz azért több kell. Ez az amiben a keresztény írástudók is tévednek, ők például már annak nyomán megigazultnak tekintik magukat, és tekintetik a híveiket, hogy azt ők feltétel nélkül elhiszik, és még a szeretetről nem is beszéltek.