Kannus 2006.11.17 0 0 61 Csokonai Vitéz Mihály A rózsa Gyakran a setétes üregű barlangnak Rejtekébe fényes kincshalmok lappangnak, Gyakran a természet láthatatlan karja A keserű alá az édest takarja, A kezeket sértő tövissek bokrai A lágy tapintású rózsák hajlékai, Melyeknek ha színét s kinyílását nézem, Csudálkozásomat szűntelen tetézem. A nyílás ideje amíg el nem haladt, Kucorog a rózsa zőld boríték alatt, Majd osztán levelit széjjelebb taszítja, Gyenge bimbócskáit részekre hasítja, S pirosló újjait onnan kimutatja, Mellyel a kíváncsi szemet csalogatja. Végtére kinyílván egészen kebele, Kereken egymásra tekerűl levele, Leveleit pedig oly szín palástolja, Hogy azt a festő kéz hiába majmolja. A hajnal is midőn ettől kölcsönözött Színnel ékeskedő köntösbe öltözött, Ilyen ruhájában feltetszik az égen, Diadalmaskodik vénusi szépségen, A gyenge orcáknak rózsaszín fedele Forró szeretetet sok szívben nevele. Maradj tehát festő, penzel minden mázza; Mert e' néked minden műved megalázza. Előzmény: pirosrózsa (60)