AZ EMBER hitelességét bizonyítják az ő cselekedetei. Az ESZMÉK, tanítások hitelességét azonban az érintett területnek kell igazolnia, ha ezt az EMBER hitelessége alapján fogdjuk el igaznak, akkkor azt lehet mondani, hogy saját magunk utána sem jártunk, és az egészet valójában személyes meggyőződés és megtapasztalás nélkül fogadtuk el. Magyarul szó szerint tekintély alapon. De akár el is utasíthatjuk, mert az EMBER aki átadta őt hitelre méltatlannak ítéltük.
A problémát mondjuk egy pap, lelkipásztor vagy egy írástudó esetében is az okozza, hogy míg személy szerint hitelre méltónak lehet ítélni, hiszen soha senkit nem csapott be, de megértésképtelensége miatt, olyan hitelveket és írásmagyarázatokat továbbít, amit pusztán tekintélye alapján átvenni tőle saját megunk félrevezetésével egyenlő.
Nem a földi létről beszéltem általában, hanem a kereszténység életéről, bár hasonlóképpen működhetnek az ettől eltérő vallások is. Bár azok kezelésével nem foglalkoztam ilyen alapossággal.
Két gondolat. A földi lét hibáját (a kereszténységtől függetlenül) az anyagba szellemült világban látni, megint eltereli az ember felfogásáról, tudatlanságáról és cselekedeteiről a figyelmet valami olyanra, amit megpróbálhatunk az ember helyett okolni. Ráadásul nem is igaz. Ha a szellem megjelenése volna a világ, akkor most a megértésnek és az igazságnak a paradicsomában élnénk, tehát eleve kizárt gondolat annak felvetése, hogy az anyagban a szellemvilág vált volna valóra. Ráadásul az anyag és szellem kettőségében vélni a világ létezését kitalált okoskodás szülte ellentétről beszélünk, nem pedig az élet, Isten és a világ megértéséről.
Másik gondolat. Az egyház gondolkodás és lélek korlátozó hatását nem csak én fogalmaztam meg, már Jézus a korabeli vallási fejedelmek megítélésében is a megértés és a szeretet hiányát vetette a szemükre, továbbá hogy a megtérített pogányokat a maguk kiszáradt életükhöz hasonlóan a gyehenna fiává teszik. Nos ez annyiban nem változott, hogy a zsidók vallási fejedelmek helyett ugyanezt a keresztény egyház főpapsága, a gyülekezeti elöljárók teszik meg, és a megtérített pogányokat teszik gondolkodásukban és lelkivilágukban erőtelen és beteg híveik gyülekezetévé. Ha a keresztény valóban meggyőgyul, mert elhagyja alkohol, narkó és cigaretta mániáját, testi egészségnek fog örvendeni. Ugyanennek az örömnek a nem keretsztény is megtapasztalója lehet, ha elhagyja alkohol, narkó és cigaretta mániáját. Viszont a keresztény ezért cserébe gondolati és lelki korlátozásokat kap, amelynek eredője egy még nagyobb nyomorúság, mint amiben korábban a teste volt. A gyógyulást az alkohol, narkó és cigaretta mániájából a megtértnek nem írom ilyenkor az egyház számlájára, hanem az egészséges élet felvállalásának számlájára írom. Az egyház számlájára pedig mindazon romlásokat lehet írni, amely a megtért szellemi és lelki korlátozásaiból fakadnak. Ha azonban valóban valaki Isten gyógyító erejét tapasztalja meg, a gyülekezeti elöljárók azt az egyént ugyanúgy képesek szellemi és lelki korlátozások közé szorítani, mint egyébként bárkit, aki pusztán hitetés által csatlakozott hozzájuk.
A mester-tanítvány kapcsolat létrehozásának nem az egyház a fő felelőse. Az teljesen személyes ügy. Az egyház pontosan abban a vallásos, szervezett, intézményes és papi hierarchikus szolgálataival egyetemben immár minden pozitív tulajdonságát elvesztette, ezért inkább közösségekről beszélnék helyette. A valódi eredmény ugyanis nem egyházban tömörülésről szól, hanem egy közösségi élet kialakulásáról. A kettő között igen nagy a különbség, az egyház pedig mind szervezeti, mind ideológiai hitvallásai miatt, erre teljességgel kéotelen. Itt is kettéválnak az alapok, Jézus ugyan még testvériségről próbál beszélni, Pál apostol már szervezett egyházról, püspökségről, funkciókról, kinevezésekről. És igen nagy tragédiának látom azt, hogy az egyébként közösséget és szeretetet kereső pogányokat a keresztény hittérítők vallásos (hitelvek és írásmagyarázatok) és ceremóniákat (bemerítkezések és úrvacsorák) elvégző intézményes keretek közé tömörítik. Közösség pedig csak ábránd marad.
