Az, hogy valakinek elfogadom az életét, az nekem még nem tekintély, mert az én életemet nem fogom az övéről lemásolni, de elfogadom az ő igazulását. (Te nagyon félsz másokkal azonosulni, egyébként láttam (volna) a szemedet, ha nem csukod be...kíváncsi lennék tényleg a tiéd volt?) És mivel istenhez mindenkinek a maga útján kell eljutni, nem is foghatok fel senkit tekintélynek, de megtalálhatom életének és a sajátoménak a párhuzamait...de csak akkor, ha BIZONYÍTOTT, különben nekem hiteltelen marad!

Az embereket pedig nem az egyház tette beteggé, hanem az a földi lét, amit az anyagba szellemült világ kölcsönzött nekik.

Miért akarod egyedül az egyház számlájára írni, mert a gyógyulást nem úgy hozta, ahogyan azt te szeretnéd látni? 

Nem gondolom, hogy a keresztény tanítások tökéletesek lennének (azaz azonnal az  emberhez szólóak), de azt sem, hogy a tanításokból az egyházi személyek semmit nem fogtak volna fel. Nekem sem tetszik, hogy nyájként kezelik a hívő tömeget, mert elveszlik ebben a közvetlen ember-ember közötti kapcsolat, de az egyház nem tud mester-tanítványi kapcsolatokat és igaz, gyógyító közösségeket létrehozni. (Bár biztos, hogy vannak ilyenek is.) De lehet, hogy ilyen világméretekben nem is ez a feladata. Valaki közösség nélkül is megtalálja az Istent, valakinek hiába volt Jézus...

Csak azt szeretném érzékeltetni, hogy nem olyan tragédia, hogy van egy keresztény egyházközösség és emberek szeretnének hozzátartozni, mert végülis Jézus szeretetét hirdeti és mindenki magán érzi, hogy lelkileg mennyit tud az egyház tanításából elfogadni.