Amikor döntünk, nem mindig tudjuk, hogy cselekedeteink jók, vagy rosszak, általában őszinte, jóhiszemű igyekezetből követjük el hibáinkat.

A büntetés természetes következménye tévedésünknek, nem pedig egy elrettentő förmedvény a fejünk fölött; az lenne, ha előre tudnánk, hogy MOST rosszat cselekszünk, de valami miatt mégis megtesszük.

Ez a módszer nem gonoszságból vagy értetlenségből alakult így, ez az emberi élet működésének rendje. Nem retorziótól éhes Istenség néz le ránk a fejünk fölül dörgedelmesen, hanem értetlenségünket elnéző, megbocsátó. Mivel sorsunkat nem kerülhetjük ki, bizonyos megtapasztalásokat, ismereteket meg kell szereznünk ahhoz, hogy életünket boldogságban tudjuk élni.

Egy dologban mindenképpen különbséget kell tenni, a földi "ítélőszék" sosem lesz olyan megbocsátó, mint az isteni, hacsak nem találsz egy olyan igaz szerető embert, akinek megvan ehhez a képessége. Ő nem fog ítélkezni, botlásaidat megérti és büntetésedet sem őtőle kapod, hanem sosrsodtól, döntéseid súlyaként.