Ma Márton napja van. E topik kiváló alkalmat kínál arra, hogy néhány kulturtörténeti érdekességet küldjek Márton nappal kapcsolatosan.
Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia 18 éves korában
apja kívánságára a légió katonája lett, s a legenda szerint 18 éves
volt, amikor palástját odaadta egy didergő koldusnak. Nem sokkal
később Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és
misszionárius lett, majd 371-ben a Loire menti Torus püspökévé
választották.
A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák
között, de a nagy gágogás elárulta. Úgy tudni, meggyőző és hiteles
püspök volt, aki az imádságot és a lelkészséget össze tudta egyeztetni
a jótékonysággal. Időszámításunk után 397-ben hunyt el.
Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény
szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra, Franciaországban
pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként
tisztelték.
Ausztriában csak Karintia tartományban 44 templomot szenteltek Szent
Mártonnak: november 11. körül a gyerekek lampionos felvonulásokkal,
a felnőttek inkább a Márton-napi libával emlékeznek rá máig, és más
népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek.
A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből
származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló
szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja
jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi
bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron
felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás
gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási
ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében ugyan nem volt kapcsolatban a borral, de ünnepének időpontja a must kiforrásával, az újbor kierjedésével esik egybe. Valószínűleg ez a momentum hívhatta életre a borral kapcsolatos Márton-napi szokásokat. Szent Márton és a bor szoros kapcsolatát fejezi ki Nyugat-Európa számos szőlőtermő vidékén elterjedt hiedelem is, miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudta változtatni. Tours-i Gergely (538-594) Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának nevezi. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett. Gergely leírásában egy Ingetrud nevű apáca a szent sírjáról egy edénybe vizet gyűjtött. Ebből a vízből egy cseppnyi elegendő volt ahhoz, hogy sírra helyezett félig töltött boros-edény egy éjszaka alatt tele legyen borral.
A magyar nyelvterületen sokfelé elterjedt Szent Márton személyének és a bornak az összekapcsolása. A szatymazi és a balástyai (Csongrád m.) szőlősgazdák szerint Márton napjára már kiforr, lehiggad az újbor. A hordóba be lehet ütni a dugót, s lehet inni a borból. Ezért tisztelték meg a Borfújtó Szent Márton névvel. Bálint Sándor szerint Szent Márton pohara a középkorban szentelmény lehetett, az elnevezés pedig a Márton-napi áldomás és a gyógyító célú borivások emlékét őrzi. A középkori hagyomány szerint Márton tours-i sírjától a kenyér és bor elfogyasztása után a lázbetegek és az ördöngösök gyógyultan távoztak. Csíkszentmártonban a Márton-napi búcsú alkalmával kóstolták meg az újbort. Innen ered a patrónus Nagypoharú Szent Márton elnevezése. Sopronban a XVII. században a bérlők dézsmaszedés előtt Márton-napján megvendégelték a városi tanács tagjait és a dézsmaszedő tisztségviselőket.
Ambrózy Ágoston Mártont a síkvidéki szőlők védőszentjének tartja. Szerinte a borkötés határnapja is ekkor volt. Az abroncsokat összefogó berkét ez idő tájt kellett megújítani. Márton-nap a fehéregyházi hegyen a hegyközség harmadik törvénynapja volt. A német és a szlovén szőlővidékeken napjainkban is sokfelé elterjedtek és közkedveltek a borral kapcsolatos Márton-napi szokások. A német szőlősgazdák Márton napján bort ittak a jó termésért, valamint azért, hogy erősek és szépek legyenek. Sok helyen szokás volt a Márton-napi borkeresztelés is. A Rajna-vidéken Márton-nap előestéjén kóstolták meg az újbort. A borcégéreket szőlőlevéllel díszítették, és meghívták az embereket az ivóba bort inni. Alsó-Ausztria szőlőtermő tájain Márton-naptól lehetett az újbort kóstolni. A szőlőbirtokosok a gazdasági év ezen ünnepnapján borkeresztelést végeztek. Aki megszegte ezt a szabályt, annak egy pint bor büntetést kellett fizetnie. Szinte egész Ausztriában azt tartották, hogy a bor Márton napján lesz megkeresztelve, ekkor kapja meg a nevét. Márton-nap előtt viharosnak, utána pedig újbornak hívják. A szőlőkapások ezen a napon meglátogatták egymást, Bécsben pedig a kézműveseket az elöljáróság "Márton-borral" ajándékozta meg. Ausztria szőlőtermő vidékein, főként a kolostorok környékén a szüret záró ünnepén, azaz Márton-napkor már a 12. század óta szüreti vagy préslibát (Lesgans, Pressgans) ettek.
