Uff!

Elolvastam a Keleti szél 2. kötetét, és...

1. Nagyjából 7 év eltelt az előző kötet megjelenése óta, nagyon kellene a második elejére egy "emlékeztető" fejezet.

2. Iszonyat tömör az egész, s bár én eddig ezt a stílust preferáltam mindenek felett, de ez már túlzás. Olvasás közben szinte kapkodom a fejem, hogy mi a fene van már megint... Sehol egy perc nyugalom, ami ellenpontozná, netán kihangsúlyozná az akciót. (Nem várom hogy 15 oldalt rizsázzon a naplemente varázsos színeiről, de a karakterek és helyszínek bemutatására szánhatott volna kicsit többet az író. Még jobb lett volna, ha bővebben ismereteti a háttérben álló, a szálakat mozgató hatalmak terveit, vagy az általuk felhasznált "eszközöket".)

3. Ha már három kötet, lehetnének az egyes részek hosszabbak. A második kötet kábé 2 délután lemegy, de ha előtte sokáig nem olvasott az ember, akkor pár óra alatt egyhuzamban el lehet olvasni. Nyugodtan fért volna még hozzá 100 oldal, akár úgy is, hogy a 2. pontban említett okok miatt némileg higítva lenne a tartalom.

4. Az egész nagyon kusza. A korábbi kötetek egyik nagy erénye volt az egyértelműség: szemben álló felek, "nyílt küzdelem" még akkor is, ha történetesen tudjuk, hogy áruló férkőzött az egyik oldal soraiba. A KSZ2-ben senki nincs senkivel és senki nincs senki ellen, feltűnik rengeteg epizódszereplő és olyan "főszereplők" is, akikre csak 5 sor jut. Felbukkan egy figura, röhög egyet a markába, és bár nyilvánvaló, hogy befolyása van az eseményekre, nem bukkan fel többet. Ez nem titokzatosság, hanem ködösítés. Nincs semmi fogódzó, egyetlen biztos pont sem. Nem ismerünk meg eléggé egyetlen karaktert sem, nem tudhatjuk senkiről, hogy kicsoda valójában. Ez egy szimpla regényben elmenne, de a Gorduin-ciklusban nem megszokott dolog.

5. Hemzseg minden a túlzásoktól. Néhol majdnem eléri azt a szintet, hogy a saját paródiája legyen. A 6 éves utcagyerektől a sarki k*rván át a szenilis nyugdíjas gyepmesterig mindenki ugyanazzal a jól kiérlelt, bölcs fennköltséggel beszél. Nincs senkinek saját stílusa, kivéve Gorduin toroni kalandozótársát, aki viszont túlságosan flegma (kicsit mintha Ywerd karikatúrája lenne, ha értitek mire gondolok). Így az igazi pátosz gyakorlatilag elvész, pedig ez teszi igazán egyedivé a Gorduin-könyveket. A megfelelő helyeken, megfelelő mértékben és jó stílussal adagolt pátosz, epikus hangvétel lélekemelő hatása a KSZ2-ből sajnos jórészt hiányzik. Újraolvastam az első kötetet, és azt kell mondjam, az sokkal hangulatosabb.

6. Tele van hibákkal. Látszik, hogy ráküldték a word helyesírás-ellenőrzőjét és automatikus javítást választottak. 1-2 elütés még nem a világvége, de a fölösleges vesszőktől és elrontott ragoktól néha már ökölbe szorult a talpam.

Mindettől függetlenül a könyv nem rossz! Simán veri még így is az "átlagos" könyveket, főleg ha az ember előtte újraolvassa az első kötetet. Remélem a következőre nem kell megint 7 évet várni...