Valami csak addig utópia, amíg eleve azt gondoljuk róla.

Egyébként nem arról van szó, hogy eleve képtelen az ember egy testvériségben élni, hanem arról, hogy képtelenné tesszük erre az életre. Ez pontosan a létfenntartás magántulajdonhoz kötésén keresztül már gyerekkorban megkezdődik.

Az viszont igaz, és erről beszéltem korábban is, hogy nem lehet semmit egy csapásra megoldani. Először meg kell tanulni járni, hogy a mankót végleg eldobhassa az ember. Tehát csakis folyamatról lehet szó.

Az rossz irányvonal, hogy a szenvedést úgy állítod be, mint az ember megmérettetésének, vagy a jó megtanulásának a feltételét. Nem így van. Ezzel csak eltereled a figyelmet arról, hogy mi magunk teremtjük meg a szenvedések feltételeit magunknak, környezetünknek és szinte már megváltoztathatatlanul a következő generációknak, akik éppen ezért azt fogják hinni róla, amit most te. Hogy az élet javulásának a feltétele, holott boldogan lehetne élni anélkül, hogy szembefrodítanánk a jót a rosszal.