Javasolt olvasmányok: Szép új világ, A jövő rövid történelme. Az utóbbi azért lenne neked különösen hasznos, mert végletekig viszi azt a gondolatot, amit itt feszegetsz.
A felhozott ellenérvek pedig meggyőzőek. A cenzus ellentmond a "minden ember egyenlő" elvnek, amelyért sokat küzdött a társadalom, és felrúgásával tucatnyi csoport fogja követelni saját kivételezett helyzetét, illetve próbálja majd egyéb jogait is elvonni másoknak. A kasztrendszer bár működik, de én nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol bármilyen alapon tőlem független okok miatt megvonják jogaimat. A gyerekek-bűnözők nagyon rossz ellenpélda, mert a 18 éves kor az mindenki számára elmúlik egyszer, addig pedig könnyebb adminisztrálni, a bűnözők pedig maguk felelősek azért, ahova jutottak.
Szerintem nagyobb probléma az, hogy az ember politikai (és egyébként bármilyen) döntéseit nem észérvek alapján hozza, azokat utólag kreálja hozzá. Ennek élő példáját figyelheted meg ebben a kis országban négy éve, ahol különböző csoportok az alapján fújnak egymásra, milyen családban nőttek fel és milyen sajtót olvasnak. Nincs semmi okod feltételezni, hogy valaki, legyen bármekkora is az IQ-ja vagy épp a lábmérete, nem fog utána egy teljesen idióta politikai programra szavazni. Mellesleg itt van egy sanda gyanúm, hogy a javaslatod mögött az a hiedelem áll, hogy az értelmes emberek majd arra szavaznak, akikre én akarok, szépen illusztrálva a fentieket.
Bár nyilván egy műveltebb/okosabb ember bonyolultabb okfejtéseket megért, mindenki, aki képes ellátni magát, rendelkezik a belátás olyan fokú képességével, hogy egyszerű érvekkel meggyőzhető egy értelmes programról. Mint ahogy itt azt valaki írta is, a politikusok felelőssége lenne, hogy képesek legyenek egyszerre megszólítani az intelligensebb és a kevésbé intelligens tömegeket, anélkül, hogy kihasználnák, hogy a kevésbé intelligens emberek fogékonyabbak a demagógiára.
Az értelmiségnek igenis van felelőssége, de nem a választás mechanizmusán keresztül. Ha 2006-ban bevezetik a cenzusod, továbbra is Gyurcsány és Orbán között lehetett volna választani, nem igaz? Sokkal értelmesebbnek tartanám, ha a politikusoknak kellene letennie egy értelmi-etikai vizsgát, és azokat az embereket szűrnénk, akik oda kerülhetnek. Az a tragédia inkább, hogy a csúcson levők nem éreznek felelősséget, és vég nélkül hülyítik a választókat, nem pedig az, hogy akik választják őket, hülyíthetők.