//Egyébként mondj egy politikust, sőt mondj egy állampolgárt, aki még soha nem hazudott.//
Akkor mégsem olvastad?
Erről a hsz-ről van szó! :))
""Az áfával ugyanez történt! Ugyanis a kségvetés állapota nem engedte meg
hogy 120 milliárdot ( ennyivel lett kevesebb a kségvetés bevétele ) csak úgy odadajanak valakiknek!
És itt van az öszödi beszéd lényege elbujtatva!
Ugyanis megszorításokról már előtte beszéltek, amit a lakosság tűrt.
Azért tűrt, mert azt hitte, a kormány mellényúlt, nem számította ki a következményeket, ennyire " böszme" .. Szóval senki nem gondolta, hogy Gy. TUDATOSAN becsapta az országot!
Öszödi beszédből kiderült, hogy egy szűk kör tisztában volt a kségvetés valós állapotával, és Gy. is tisztában volt vele. Aztán a hatalom, az EU-s pénzek érdekében úgy tett, mintha a kségvetés állapota lehetővé tenné mind az 5 éves adócsökkentést, mind az Áfa csökkentést!
Pedig nem tette lehetővé, sőt komolyan meg kell lakolni érte NEKÜNK hisz csak a
a hitelek kamata 880 milliárd/év!
Abba most nem mennék bele, hogy az ebből következő le és átminősítések sem kedveznek nekünk.
Ja és ne felejts el, hogy az öszödi beszédben volt az is, hogy ha majd kimennek a Parlament elé tüntetni, akkor megúnják és hazamennek!
Bocs, de én úgy gondolom, ehhez már nem nagyon sokat kellett az ellenzéknek hozzátennie. Ugyanis a beszéd üzenete önmagában vérforraló volt! ""