Nem tudom fogalmaztam-e már meg, hogy mi lett volna ha.

Nem arról van szó, hogy ez az útvonal lett eleve elrendelve az emberiségnek, inkább azt gondolom, hogy pillanatról pillanatra mi alakítottuk így. Magyarul, hiába küldi Isten a prófétáit az igazság tanítóit, a küldötteit az üzenetével, ha mi mégis másképp akarjuk, más tanítókat választunk, más vezetőkkel írányítjuk maginkat, más tekintélyeknek engedelmeskedünk, akkor másképp lesz.

Óvatosan, tehát nem eleve ez adatott az emberiségnek, pontosan ezt választottuk magunknak. Ahogy az ember egyéni létében is történik. Ha akarsz elmész istentiszteleti előadásra, ha nagyon meghatnak a beszédek, talán még szolgálatot is vállalsz közöttük. Ha akarsz nem mész el, hanem moziba ülsz helyette, vagy kirándulsz a Hármashatár hegyre egyet. Ezek ugyan rövid távú döntések, de mégis egész életet átirányíthatnak.

Most sincs másképp. Vagy elfogadunk egy jövőképet és elkezdjük építeni, vagy tiltakozunk ellene és változtatni fogunk rajta. Sem az építés, sem a változtatás nem egyszerű, de minden attól függ, mennyire értjük meg az igényeket, a célokat, a feladatokat, a lehetőségeket, és mennyire értünk benne egyet.

Ha a rombolásban értünk egyet, akkor azt fogjuk megtenni. Ha a kisebbség uralmában értünk egyet a többség felett, akkor azt fogjuk megalapozni. Ha hamis istenképet emelünk fel és kötelezzük a tiszteletét, akkor azt fogjuk megtenni. Senki ne állítsa azonban be, hogy ez mind az Isten akarata, vagy az Isten elrendelése, vagy az Isten üdvözítő terve, vagy ő általa megszabott sorsa az emberiségnek.

Fontos azonban valóban megjegyezni, hogy a történelmi kereszténység nem Pál levelein múlottak. A főkolompos az egészben az az egyházi hatalom, amely egy zsinaton elhatározva Pál leveleit tartották arra alkalmasnak, hogy hatalmukat igazolva lássák általa, és szentesítve, megmásíthatatlanul, kitörölhetetlenül a Bibliába tették, mintha Isten akarata vagy üzenete lenne. További könyveken esett módosítások és csiszolások sem elképzelhetetlenek.

 

Hogy Istenhez jutottam, arról egyáltalán nem a papok tehetnek. Őszintén megmondom, azok elriasztottak. Mondanám, hogy felfigyeltem azokra a jelzésekre, amiket ő finoman megtett és mint magyarázat ő rá engedtek következtetni.

Hogy a történelem során ki miért talált Istenre, azt azért nem feltételezném az egyház eredményének, mert az inkább elválasztotta az embereket Istentől, mint közel vitte volna hozzá, kivéve, ha mint negatív példa nem keltett fel valakiben érdeklődést a valódi Isten iránt. Ha pedig a Páli egyháznak mint negatív példa volt a feladata, akkor miért kezeljük pozitív példaként?

 

Az idézett olló nyitogató példád azt jelzi, hogy Jézus ész nélkül rohant a falnak, és Pál volt a bölcs, akik képmutatásával, finom terelgetésével közelebb tudta volna vinni Istenhez az embereket, mint Jézus egyszerű, de nyílt tanítása.

Való igaz, hogy mankót kirántani az ember alól amikor még nem gyógyult meg csak az ő további romlásához fogja vezetni. Ám Pál nem a mankót húzta ki az ember alól, hanem mankóra kényszerítette az embert. Olyan elméleteket gyártott le, amely az egyházi vezetés és intézmény rendszernek, a gyülekezeti rend mankójára tartson igényt a keresztény, tehát nem elvette a mankót, hanem mankóra vágta az embert.

 

Azt próbálnám feszegetni, hogy ideje lenne ezt a mankót elhagyni, és saját lábra állni, és Istent nem közvetítőkön és képviselőkön, írástudókon és igehírdetőkön keresztül elfogadni.

 

Jézus keresztre feszítésével nem általában a nép, hanem a zsidó vallási fejedelmek tettek bizonyságot maguk ellen. A pogányokat ebbe a dologba eleve nem illik belevenni.

 

Az út pedig nem egy lelki emelkedett állapot zsoltárokban és dícséretekben befejeződve, hanem egy életmód. A kereszténység erről az életmódról képtelen máig bizonyságot tenni, mert írástudóik nem engedik felfedezni Jézus tanításának igazi lényegét.