Egyed Emese

Napforduló

Mindvégig erdő szélén jártál,
félszavak bokrai közt vitt az út;
fél
álomban,
egész, egész,
nyomorúságos ébrenlétben.

(Küszöbödig - elértem.
A rólad álmodásig. Itt vagyok
a képzelődés függő magasában,
egy erdő szélén.
Hallgatsz.
Elgyávulok. Nem. Hallgatok.)

Amott a csillagok! És látlak.
Egy maszk mögött élsz.
Kitalállak.
Annál rosszabb nekem: ezüsttel
és arannyal futtattak egykoron.

(Ma tört zománc. Ma rozsda, köd, korom.
Mindegy, hogy erdő, s arra jártál.)