Biztos, hogy Pál idejében nem voltak másabbak az emberek, mint Jézus idejében. Ugyanarról a korról beszélünk, de két különböző tanításról. Amiről itt szó van az az, hogy Jézus ugyanazoknak világosságot hirdetett, de Pál téves bűntől való téves megváltást. Nem segített Pál tanítása sem akkor az embereken, sem ma. Ezt kell észrevenni.
Másfelől Jézus tanítása éppen úgy szól azon vadembereknek, mint kora értelmiségének. Nem kell kétféleképp szólni az emberekhez, az értelmeseknek Jézus módon, a vadembereknek Pál módon.
Sőt akik kifejezetten elutasítóak voltak Jézus tanításával szemben, azok pont nem az egyszeri, a vad (bűnös) emberek voltak, hanem szakképzett írástudók és törvénytudók, akikkel ma is éppenúgy baj van. A hatalom szeretete ölte meg kora vallás fejedelmein keresztül Jézust, és ez nem fogja könnyebbé tenni a megtérést, ha a hatalom szeretetét felvesszük az evangélium tanításai közé, mint ahogy Pál tette. Ezzel csak azt érjük el, hogy utat nyitunk egy olyan egyházi hatalom megvalósulásához, amelynek levét évszázadokig itta az emberiség. És ha ezt a kaput Pál nem nyitotta volna meg, akkor talán egy sokkal szebb történelmi múltról regélhetnénk unokáinknak.