Kedves takarító!

Te még nem találkoztál sötét emberrel? Hiszen tele van a világ...és nem csak gonoszokkal, de butákkal is. Hogy ne legyek annyira megbélyegző és lekezelő másokkal szemben ezzel a kijelentésemmel, megint magamat mondom:

ha lett volna félelmem az életemmel kapcsolatban, akkor nem történtek volna meg velem súlyos dolgok. Én jószívvel vettem volna - mostmár utólagosan mondom - valamiféle óvatosságra intést, féltést; persze, akkor most nem élhetnék szabadon...

Hogy lehet az, hogy úgy van igazad, hogy mégsincs?

...amikor a gyerekedet neveled buta, primitívnek tartod őt? Bármennyire is emberszámba vesszük, mégiscsak (jóideig) a kezünkben van az élet ismerete, az igazság, amelyet tiltások, rendszabályozás nélkül felépíteni nem lehet.

Végülis te hogyan képzeled a gyereknevelést? Van gyereked? Van amit finoman tiltassz neki, én például a tilost a keze határozott megfogásával juttattam tudomására. Nevelésemért kaptam már dícséretet: - "anya úgy szeretem, ha úgy vagy szigorú, hogy közben nevetsz!"

Tőle is tanulok, hagyom, hogy vezessen, de nem engedek a tilosból.

Nem magyarázkodom, mert nincs még akkora értelmi képessége, hogy mindent felfogjon. Nem is kell neki, az a jó, ha sokáig, minél tovább megmarad angyali létében, ezt próbálom őrízgetni benne az iskolával, a társadalommal szemben, hiszen ez az igazi énje, ami derűt, örömöt és erőt kölcsönöz neki.

Kíváncsi lennék arra is, hogy milyen a szüleiddel való kapcsolatod, remélem nem bántlak vele.

Szüleink sokszor nem azért tévednek, mert valamit képtelenek felfogni, hanem az élet kényszerítő ereje és a közfelfogás korlátozó jelenléte őket is alaposan behatárolta...és ez nem felfogás kérdése, csakhát az adott körülmény, amit te szeretsz figyelmenkívül hagyni. 

Lehet ideális dolgokat megálmodni, az élet mindig közbeszól.

Eredendő bűnünk is abból ered, hogy szüleink fel nem dolgozott hibáit szűretlenül átvesszük tőlük.

Szívesen elbeszélgetnék veled, hogy miért esnek ki az életedből bizonyos nyilvánvaló alapvető fogalmak, hova tudtad őket tenni... hogyan tudtad átlépni.

Talán jobban megértenélek, de a véleményemen nem változtatna, mert én pedig az vagyok, aki érezte szülei eredendő bűneit....és helyettük, mert nekik már nem fért bele az életükbe végigcsináltam...

Ha van egy baba az édesanya hasában és durvaságot él meg még ártatlanul, védtelenül, milyen lesz az ő élete? Angyalian születik a világra? Nem. Még a fogantatás pillanata sem angyali, ha a szülők nem isteni szeretetben élik meg. Akkor hány emberről is beszélünk itt most?

Abban látom a különbséget, hogy te egy ideális helyzetet, csodalétet "hirdetsz", de amiről többiek beszélünk, az pedig valósággal átitatott.

A valóságot, te úgy gondolod, hogy Pál tévedése alapozta meg a földön, én ezzel nem tudok egyetérteni, hiszen mostani beszélgetésünk is arról szól, hogy az Istenhez való elvesztett kapcsolatunkat élesztgessük. Tehát ez is egyfajta fejlődés, megismerés, tudatosulás, remélem. Éppen olyasféle, mint Jézus hirdetése.

Az biztos, hogy az ember valaha angyali létben élte az életét, de kiszakadt abból: a paradicsomból. Ezt is vitatod? Persze, szólna úgy a történet, hogy ottmaradunk a paradicsomban, de nem úgy történt, és akkor Pál még sehol sem volt. Jézus idejében is voltak tévelyedettek és Jézust értők. Pál idejében sem volt ez másképp. Abban látom mégis Pál erejét, hogy Jézus szeretete gyenge, erőtlen. Ki ne tudná, milyen az, amikor szeretettel akarsz egy vadembert megállítani. Meséljek róla?

A lelki vadság sem különb, csak a megnyilvánulása más.

A szeretetnek csak ott van rengető ereje, ahol megértésre talál.