Ezt 4 és fél éve írtam az akkor még működött Érdi Tükörben:

Szeressük-e a Habsburgokat?
Orlai Sándor, Érdi Tükör, 2002. március
Demokráciára oktat minket Habsburg Ottó, Sóskúton építkezett Habsburg György, működött egy Legitimista Párt is Magyarországon, amely célul tűzte ki a Habsburg-királyság visszaállítását. Közeledik március 15-e. Nézzük csak meg, mit kaptunk mi az évszázadok során a Habsburgoktól, kell-e szeretnünk őket?
Ha azt halljuk, tatárjárás, borsódzik a hátunk. Ha azt halljuk, törökdúlás, szintén. Amikor II. Szulejmánnak szobrot állítottak a törökök Szigetváron, az egész or­szág háborgott. Pedig a törökök mindössze 150 évig tartották megszállva hazánkat A szovjetek pedig csak negyvenöt évig, mégis a pokolba kívánjuk őket. Hát a Habsburgok? Akik részben a magyaroknak és V. (Kun) Lászlónak köszönhetik ha­talmukat, mert 1278-ban a morvamezei csatában segített Otto­kár cseh király csapatait legyőzni, így Habsburg Rudolf meg­erősödhetett mint német-római császár. „Hálából" 1290-ben Albert hercegnek adományozta hűbérbirtokul Magyarországot, aki magyar várakat és területeket hódított meg (egyenlőre csak ideiglenesen).
Zsigmond 1437-ben vejére, V. Albert hercegre hagyta Ma­gyarországot Mátyás király vett ezekért elégtételt, aki 1477-­ben megsarcolta, majd 1485-ben elfoglalta Bécset. „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára..."
A mohácsi csata után Ferdinánd lett a magyar király. A váradi béke alapján Szipolyai János halála után ő örökölte vol­na a trónt, de nem győzte kivárni, megostromolta Budát. A tö­rökök erre bevonultak az országba, így százötven évre állandó­sult Magyarország három részre szakadása. Az ország egyhar­madának török kézre kerüléséért a felelősség egyértelműen a Habsburgokat terheli, ugyanis 1541 ősze után legalább tíz évük lett volna arra, hogy megszerezhessék és megerősíthessék. De Magyarország kizárólag azért kellett nekik, hogy védősávként, gyepűként szolgáljon a Habsburg-birodalom délkeleti határai­nak biztosításához.
Közel 150 évig hadjárat hadjáratot követ, pusztul az ország, de el nem pusztul. Csak néhány név azok közül, akik ekkor él­tek vagy alkottak: Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Zrínyi Mik­lós, Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén, Szenci Molnár Albert. Több tucat nyomda működik ekkor. Ekkor zajlik a Wesselényi-féle összeesküvés, kivégzik Zrínyi Péter gróf horvát bánt, Nádasdy Ferenc gróf országbírót, Frangepán Ferenc grófot és Bónis Ferenc nemest.
I. Lipót bevezeti a nyílt abszolutizmust. Kinevezi kormány­zónak Johann Caspar Ampringent, a Német Lovagrend nagy­mesterét. Vésztörvényszékeket állítanak fel, nemesi birtokok sokaságát kobozzák el „felségárulás" címén. Ekkor kezdődik Thököly felkelése, az országot újabb pusztító zsoldosseregek lepik el. A Thököly-felkelés meggyorsítja az ország felszaba­dítását, 1686-ban Buda, majd 1699-ben egész Magyarország felszabadul, megkötik a karlócai békét.
1671-ben hétezer végvári katonát bocsátanak el a szolgálat­ból, és I. Lipót 1702-ben elrendeli több száz vár és erődítmény lerombolását. Ma azért nincs ép várunk, mert a Habsburgok szinte az összeset leromboltatták, fölrobbanttatták. Ekkor mű­ködött például Eperjesen Caraffa vésztörvényszéke, amikoris 1687-ben Thököly-párti összeesküvés vádjával megkínoztatott majd kivégeztetett 24 nemest és városi polgárt. Ekkor hurcol­nak el sok protestáns lelkészt gályarabságba.
Montecuccoli javaslatot terjeszt elő, miszerint telepítsenek Magyarországra megbízható idegeneket. A felszabadult ország nem magyar államként szerveződik újjá, hanem a Habsburgok magánbirtokaként, tartománnyá zül­lesztve. Az Újraszerzeményi Bizottság néven felállított hivatal nem a régi családoknak adja vissza a birtokokat, hanem cseh és osztrák hadseregszállítóknak.
Rákóczi Ferenc 1700-ban ezt írja: „Szegény alattvalóimat a telelő német katonaság tönkretette, panaszaik miatt sokat bán­kódtam. A császári katonaság eljárása a pogány zsarnokságra hasonlított. Fizetésképtelen férfiak asszonyain erőszakot kö­vettek el, a gyalázatot a férjek jelenlétében hajtván végre. Má­sokat megkorbácsoltak, sokan belehaltak az ütlegelésbe..."
A kivérzett országot németekkel, románokkal, szlávokkal telepítik be, a magyarságot el akarják törölni a föld színéről. A felszabadító császári hadsereg Magyarországon úgy viselke­dett, mintha ellenséges, török földön járna. Sok műemlékünket nem a törökök, hanem a császári seregek pusztították el.
A visszahódított magyar területek államjogi helyzetével kapcsolatban azok a nézetek terjedtek el, miszerint mivel a ma­gyar nemzet nem önmagát szabadította fel, eljátszotta a jogát a független állami létre, meghódított tartományként kezelendő.
A Rákóczi-szabadságharc után az ország ismét kivérzett. 1791-ben írja Herder, hogy „a mások közé ékelt kisszámú ma­gyaroknak századok múltán talán már a nyelvét se lehet majd felfedezni."
Ugorjunk az időben 1849-be, amikor is a levert szabad­ságharc megtorlása következett. A 13 kivégzett aradi vérta­nún kívül 1500 honvédtisztet ítéltek halálra, ezek nagyrészét azonban kegyelemből húsz év várfogságra változtatták. 3-4 ezer honvédtisztet közlegényként büntetőszázadba sorozták és Itáliába vezényelték. További ötvenezer katonát is bünte­tőszázadba sorozták. 36 külföldre menekültet jelképesen fel­akasztottak.
Schwarzenberg miniszterelnök így nyilatkozott: „Ugyan, mi a magyar nemzet! Ezek mindig is lázadók voltak, akiket meg kell semmisíteni és egyszer s mindenkorra ártalmatlanná kell tenni." Szeressük-e a Habsburgokat?